Az IKEA is elkészítette filmecskéjét a rémisztő, fehér, keresztény, heteró, nőbántalmazó képződmények ellen

November 25-e a nők elleni erőszak megszüntetésének világnapja. Noha a családon belüli agresszió jelentős részben a nők és gyermekek ellen irányul, vannak, akik az érintett férfi kisebbség sérelmeit is szívükön viselik. Ők ezen a területen is egyenlő megítélést követelnek, írja az Index.

Nyílt levélben kifogásolja a Férfihang Civil Társaság és a Valódi Egyenlőségért Civil Társaság az IKEA Legyen minden otthon biztonságos hely! néven futó videókampányát. Az apák társadalmi egyenlőségéért és a férfiakkal szembeni erőszak társadalmi elfogadottsága ellen küzdő civilek szerint a képsorok a férfiakra nézve diszkriminatívak, ezért a hátrányos megkülönböztetés megszüntetését követelik.

Véleményük szerint a bemutatott kisfilm egyoldalúan és hamisan azt a látszatot kelti, mintha a családon belüli erőszak elkövetői kizárólag férfiak, elszenvedői pedig kizárólag nők lennének. A bútoráruháznak nem kevesebbet vetnek a szemére, mint, hogy kampányukba olyan szélsőséges feminista szervezeteket vontak be, amelyek alkalmazottaiknak utasításban megtiltják, hogy a családon belüli erőszak férfiáldozatainak segítséget nyújtsanak, és olyan segélyezési rendszert működtetnek, amelyen keresztül egyebek mellett azt is támogatják, hogy a nők hatályos bírósági ítéleteket szegjenek meg az elvált apák és gyermekeik kapcsolattartásának korlátozása céljából.

Hírdetés

A nyílt levelet jegyző civilek valódi statisztikai adatokat szeretnének látni a családon belüli erőszak áldozatainak nemi megoszlásáról. Azt kérik, hogy a kampányvideót forgassák újra és határolódjanak el az olyan szélsőséges szervezetektől, amelyek kifejezetten támogatják a gyermekek jogainak megsértését.

Addig is, amíg a kampányuk nem lesz mentes a férfiak hátrányos megkülönböztetésétől, arra kérjük férfitársainkat, hogy ne vigyék a pénzüket az önök áruházába. Ha a férfiakat csak mint erőszakos bűnelkövetőket tartják számon, akkor a bútoraikat vigyék haza és szereljék össze az önök által támogatott feminista szervezetek! – ezzel zárul a nyílt levél.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »