Az ígéret szerint az Integritás Hatóság 2024-re már real time le tudja állítani a gyanús közbeszerzéseket

Az ígéret szerint az Integritás Hatóság 2024-re már real time le tudja állítani a gyanús közbeszerzéseket

A Telexnek adott először interjút Biró Ferenc, az uniós pénzeket érintő korrupció feltárására létrehozott Integritás Hatóság elnöke, a beszélgetésből szemezgetünk. 

Mennyien lesznek a Hatóságnál?

„Az első három hétben hárman dolgoztunk éjt nappallá téve a két elnökhelyettessel azon, hogy felállítsuk a hatóságot, és hogy a törvényi határidőket tartani tudjuk. Bejelentéseket is kapunk már, és a törvény is kötelez minket arra, hogy érdemi munkát végezzünk. (…) Jelen pillanatban tizenhárman, de szerintem a következő hetekben már húszan leszünk. A második negyedév elejére állunk fel teljesen. (…)Én alapvetően egy gyorsan reagálni tudó, rugalmasan működő hatóságot szeretnék, nagyjából száz-százötven fővel.”

Hogyan működnek?

„A mi munkánk alfája és ómegája a bejelentők védelme. Minket az segít, ha azok, akik információkkal rendelkeznek, hajlandók lesznek azt átadni, cserébe nekünk viszont tudnunk kell garantálni az ő anonimitásukat. Ezt a legjobban egy nagyon komolyan vett digitális környezettel tudom biztosítani. Az a lényeg, hogy maga a rendszer képes legyen már meggátolni azt, hogy visszakövethető legyen a bejelentő személye, de kapcsolatba is tudjunk lépni vele, ha további információkkal tud segíteni.”

Kinek felelnek?

Hírdetés

„A hatóságunk külön költségvetési fejezet. Alapvetően a Pénzügyminisztériumhoz nyújtjuk be a költségvetési tervünket. És ők jóváhagyják. (…) Én pedig mindent elkövetek azért, hogy az uniós adófizetők minden egyes eurócentjét szabályosan költsék el. (…) A törvényből is látszik, hogy a hatóságot a magyar és az európai adófizetők pénzének a védelmére hozták létre, nem véletlen a kétféle beszámolás, az Európai Bizottságnak és a magyar Országgyűlésnek fogunk jelenteni.”

Nem nyomoznak, de segítenek

„A büntetés az igazságszolgáltatás dolga. Ahhoz viszont mi is hozzátehetjük a magunkét, hogy aki nyomozhat és büntethet, az megalapozottan futhasson neki az eljárásoknak. Másrészt a folyamatos, mindenre kiterjedő, aprólékos ellenőrzéseink miatt egy idő után eleve kevesebb lesz a próbálkozás, ez pedig végeredményben többletbevételt jelent. (…) A gazdaságikultúra-váltás nagyon fontos. Van tennivaló bőven. Hogyan tudunk segíteni különböző gazdasági szereplőknek, hogy tudjanak nemet mondani? Hogy nőhetne fel egy olyan generáció, amelynek tagjai számára bizonyos viselkedési formák már nem elfogadhatók? De az edukációs célok mellett természetesen alapvető fontosságú a tényleges feltárás, a már megtörtént ügyek továbbadása. Mi vizsgálunk, de a nyomozati monopólium az ügyészség kezében van. Emellett pedig lehetőségünk van arra is, hogy egyes közbeszerzéseket leállítsunk.”

Legyünk pozitívak!

„Értem és elfogadom a szkepticizmust, a civilektől és az ellenzéktől. Abban továbbra is bízom, hogy ahogyan a hatóság végzi a munkáját, az majd önmagáért beszél. Nekem személy szerint azért furcsa azt hallani, hogy a rendszerkritikus hangok nem a megoldás felé törekednek, nem az van, hogy mit kellene csinálni, hanem sokan már azelőtt eredményt hirdetnek, hogy kifutottunk volna a pályára. Abban bízom, hogy ha jól végezzünk a munkánkat, akkor mindenkinek, kormánynak, ellenzéknek, civileknek, európaiaknak egyaránt kutya kötelessége lesz támogatni a munkánkat.”

A cél

„2024-re szeretnénk eljutni egy olyan fázisba, ahol a hatóságnak már olyan IT-agya lesz, ami real time, azaz valós időben monitorozza a releváns közbeszerzéseket, és így a megfelelő pillanatban tud közbelépni. (…) Már érdemben dolgozunk, természetesen minden bürokratikus lépést is megteszünk, iktatunk, társhatóságokat keresünk meg és így tovább. Konkrét ügyeket nem mondhatok, de mindennek utánajárunk. Van, ami komoly, van, ami nem hozzánk tartozik, mert nem uniós forrást érint, és vannak kevésbé releváns bejelentések is. Az első leveleim egyike az volt, hogy ‘nem dolgoztok, szemetek, írok Brüsszelnek’. (…)Én eddig csak támogatást és forrást kaptam a munkámhoz. Senki nem akart erre vagy arra irányítani, megállítani, vagy bármit sugallani. Egyelőre nagyon bizakodó vagyok.”


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »