Az igazságügyi tárca nagytakarításba kezd, 60 év után módosítana a Polgári Törvénykönyvön

Az igazságügyi tárca nagytakarításba kezd, 60 év után módosítana a Polgári Törvénykönyvön

Jogi szakértők, az akadémiai közeg, valamint a munkáltatók is véleményezik a Polgári Törvénykönyv évtizedek óta nem látott, készülő módosítását. A törvénykönyv változásai nemcsak a hétköznapi emberek, hanem a vállalkozói szféra életét is befolyásolni fogják.

Az Igazságügyi Minisztérium a Polgári Törvénykönyv átfogó újrakodifikálására törekszik. A változás 60 év után következne be Szlovákiában. A Munkáltatók Országos Uniójában (RÚZ) tömörülő munkaadók üdvözlik a javaslatot, és a vállalkozás egyszerűsítését várják tőle számos területen. „Egyesítjük a kötelezettségvállalások jogi szabályozását” – állapította meg Milan Hodás, az igazságügyi tárca államtitkára.

„A szerződéskötéseknél az új szabályozás értelmében már nem kell majd vizsgálnunk, hogy a szerződéstípusunk a Polgári vagy a Kereskedelmi Törvénykönyv hatálya alá tartozik-e”

magyarázta Robert Spišák, a RÚZ alelnöke.

„A vállalkozónak, a polgárnak nem kell majd bonyolult módon vizsgálnia, hogy melyik jogszabály vonatkozik az adott jogviszonyra, egyszerűen csak egyetlen jogi szabályozás fog létezni”

folytatta Hodás.

A munkáltatók üdvözlik az egyéb javasolt változtatásokat is, amelyek a szerződéses kapcsolatok szabályozását, konkrétan azok formáit érintik.

Hírdetés

„Az új tervezet új szerződéstípusokat is tartalmaz, amelyek a digitális környezetben történő szerződéskötéseket kezelik. A szerződéses kapcsolatok túlnyomó többségében teljesen egyértelműen a papíralapú kommunikáció szintjére emeli a digitális kommunikációt”

mondta Robert Spišák, a RÚZ képviselője.

A módosítás még véleményezés alatt áll

A munkáltatóknak azonban még várniuk kell a változásokra. A Polgári Törvénykönyv módosítása egyelőre csak tárcaközi egyeztetés fázisában van, és valószínűleg csak jövőre kerül a kormány elé.

„Pozitívan értékeljük, hogy egyelőre megfelelő szakmai vita folyik, ahogyan az egy ilyen kiterjedt újrakodifikáció esetében elvárható”

értékelte Rastislav Machunka, a Munkáltatói Szövetségek és Társulások Szövetségének (AZZZ SR) képviselője.

„Jövő év tavaszán szeretnénk a parlament elé terjeszteni ezt a jogszabályt”

tette hozzá Milan Hodás.

spravy.rtvs.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »