Tizenötödik alkalommal rendezte meg az Országos Hitoktatói Bizottság a hitátadásban szolgálók – lelkipásztorok és katekéták – országos konferenciáját október 20. és 22. között. Hogyan adható át az igaz hit egy gyorsan változó, a digitális technológia által is formált világban? Miként hat ez a valóság a katekéta feladatára? A Szegeden rendezett találkozó második napjába kapcsolódtunk be.
30 évvel ezelőtt indult a kezdeményezés, hogy a katekéták kétévenkénti talákozásaikban erősítsék egymást azáltal, hogy követik az Egyház aktuális dokumentumait, együtt ránéznek a jelen helyzet feladataira, együtt ünnepelnek. Idén a Szeged-Csanádi Egyházmegye fogadta a 15. Nemzeti Kateketikai Kongresszus résztvevőit. Mintegy százan vannak együtt a Szent Gellért Fórumban a kongresszus három napján az Országos Hitoktatási Bizottság (OHB) és a Szegedi Kateketikai Intézet (SZEKI) szervezésében. 21 egyházmegyét – köztük 6 külhonit – képviselnek koordinátor katekéták és lelkipásztorok. A kongresszuson végig jelen volt Udvardy György veszprémi érsek, az OHB elnöke és Serfőző Levente, a Szeged-Csanádi Egyházmegye oktatási püspöki helynöke, a SZEKI főigazgatója.
A Fórum dísztermében megszólító installációk állnak. Az egyik oldalon Krisztusra tekintünk, a másikon közösségeink – az egyházmegyék – meghatározó jegyei láthatók.
Növekedni a hitben, a hitátadásban
Udvardy György elmondta, a kateketikai referensekkel együtt közel egy éven át tartó készület előzte meg a kongresszust, melyben közösen gondolkodtak arról, milyen irányokat mutat az Egyház, mik a jelen feladatai, milyen konkrét kérdések vetődnek fel a fiatalok és a szülők körében.
Így alakult ki a kongresszus koncepciója – teszi hozzá Horváth Ágnes, az OHB irodavezetője. „Az igazsághoz híven tanítod az Isten útját” mottóval fejezik ki a központba állított témát: Az igaz hit átadása a katekéta szolgálatában.
A bevezető napon Udvardy György nyitó előadása foglalkozott a jelen társadalmi helyzettel: Milyen az ember ma, mivel küzd a társadalomban, milyen jelenségek vesznek körül minket. Székely János püspök biblikus megalapozást adott a témához.
A második nap a Fogadalmi templomban kezdődött. Serfőző Levente itt tartotta előadását. A dóm, mint az igaz hit tanúja volt a témája: A dóm kőbe vésett, képekben megjelenített és magasba emelt örömhír: egyszerre történelmi emlékezet, teológiai üzenet és hitvallás. Léte a történelmi tragédiákkal való szembenézés, ugyanakkor bátor tanúságtétel (martyria) arról a reményről, amely nem pusztán egy eszmény vagy jövőbe vetett bizakodás, hanem egy személyben, Jézus Krisztusban nyeri el végső értelmét, hiszen „ő a mi reménységünk” (1Tim 1,1).
A szentmise főcelebránsa és szónoka Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök volt. Udvardy György érsek köszönetet mondott a kongresszus befogadásáért. „Gazdagodtunk a helyi közösség értékeiben is, úgy mint az épített és a szellemi örökségében, lelkipásztori megoldásokban. Látjuk, hogy milyen dinamizmust és mennyire nagy kreativitást mutat az egyházmegye küldetése szolgálatában.”
Kis-Rigó László a Lukács evangéliumban elhangzó, éberségre, hűséges szolgálatra tanító példabeszédhez kapcsolta gondolatait. „Ha tudtam volna, hogy jön” – mennyire ismerős a magunknak tett szemrehányás az elmulasztott készület miatt! Jézus arra tanít, ha evangéliumi életet élünk, állandó készületben kell lennünk, befogadóan, nyitottan, keresve és teljesítve Isten életünkre vonatkozó akaratát. Jézus hangsúlyozza, nincsenek privilegizáltak, nincsen belső kör, akiknek a többiekhez képest valami plusz, vagy valami könnyítés járna. Ellenkezőleg:
Jézus azonban nemcsak hűséget vár tőlünk, hanem szeretetével is megajándékoz bennünket.
Kiss-Rigó László Pál apostol példáját is felidézte, aki nagy alázattal tekintett önmagára, ugyanakkor hatalmas öröm és hála töltötte el azért, hogy Isten kinyilatkoztatta magát neki Jézus Krisztusban. Ez az öröm adott neki erőt ahhoz, hogy a sok nehézség, viszontagság ellenére is hűségesen végezze szolgálatát.
A püspök arra biztatta a résztvevőket, hogy a tanácskozásokból, közös élményekből, imádságokból merítsenek erőt feladataik még hitelesebb végzéséhez, különösen akkor, amikor nehézséget élnek meg. Fontos, hogy a küzdelmek ellenére is megőrizzék belső derűjüket és alázatukat. Azt kívánta, ez a belső öröm ne csupán szavakban, hanem természetes módon, személyes jelenlétükben és tekintetükben is megmutatkozzon, a Szentlélek segítségével erőt adva nekik és mindazoknak, akikkel találkoznak.
Ki az ember a mesterséges intelligencia korában?
Török Csaba XIV. Leó pápa Magnifica humanitas című írása alapján a mesterséges intelligencia korának emberképi, nevelési és lelkipásztori kihívásait vizsgálta. Gondolatmenetének kiindulópontja, hogy az MI nem pusztán új technológia, hanem az emberi világot és kapcsolatainkat is átalakító erő. Leó pápa nem a technológia helyes használatáról gondolkodik, hanem arról, milyen emberré válunk általa, és milyen világot építünk vele. Az előadó a pápa írásából kiindulva fogalmazta meg, ki a katekéta, és mi a feladata a mai világban.
XIV. Leó pápa két bibliai képpel világítja meg a különbséget az emberi vállalkozások lehetséges irányai között. Két „építkezést” állít párhuzamba az MI-vel, amit az emberi szellem egy hatalmas méretű építkezéseként ír le. Bábel tornya építésekor az emberi erő és hatalom föl akar érni az égig abban a meggyőződésben, hogy partneri viszonyban van Istennel, akihez „felnőtt”. Nehemiás a romokból épít, tudva, hogy amit elér, „tört fénye lesz az eredetinek”, de testvéri közösség tapasztalatával, a hazatérés örömével ajándékozza meg a népet.
Az MI korában az ember nem mesterektől, hanem gépektől tanul, és a technológiai eszközök segítségével maga keresi meg a választ kérdéseire. Állandó konkurenciaharcban vagyunk a géppel, és a hatékonyságot, az ellenőrzést előtérbe helyező világ odavezet, hogy az emberi gyengeség tapasztalata elfogadhatatlanná válik. Leó pápa ezzel szemben arra figyelmeztet, hogy az emberi valóság gyakran éppen a korlátok között bontakozik ki. A saját gyengeség megtapasztalása együttérzésre és irgalomra taníthat, a másik ember végességének elfogadása pedig lehetőséget ad arra, hogy felismerjük benne Isten arcát.
Család, iskola, közösség
A digitális korban ezért különösen fontos a nevelés személyes kapcsolatokra épülő szövetsége, amelynek három alapvető szereplője a család, az iskola és a hívő közösség. A család a közösségi élet pótolhatatlan alapja, a nevelés a szülők elsődleges joga. Az iskola, mint az ismeretszerzés és a közös tanulás lehetősége, a hely, ahol „megtanuljuk keresni és szeretni az igazságot”, és ahol „megbízható kapcsolatokat” építhetünk. Ebben a nevelési szövetségben a hívő közösség a harmadik pillér, feladata a kérdezés igényének kialakítása.
Feladata a hitigazságok átadása, ezekre hiteles élettel, személyes jelenlétével és önátadó szeretettel mutat rá. Olyan ember, aki maga is gyakorolja a belső szabadságot, ezért másokat is szabadságra nevelhet; aki nem lezárja a kérdéseket, hanem tovább mélyíti azokat. Küldetését az Egyház közösségében, az Egyháztól küldve végzi, küldetése pedig a családdal és az iskolával való együttműködésben teljesedik ki.
A hitoktatás történeti kialakulása
Balázs Tamás, a győri Szent Imre-templom plébánosa, főiskolai tanár előadásában azt vázolta fel, miként változott a hitre nevelés helyzete a társadalmi és történelmi körülmények átalakulásával. Központi kérdése az volt, hogyan őrizhető meg és adható tovább az igaz hit a mai világban.
A korábbi évszázadokban az iskolai hitoktatás és a katekézis lényegében egyet jelentett. Az iskolák többnyire egyházi kezdeményezésre, illetve egyházi felügyelet alatt működtek, a keresztény társadalmi háttér pedig támogatta a vallási nevelést. A hitoktatás így nemcsak ismereteket közvetített, hanem a keresztény közösség életébe is bevezette a fiatalokat.
A felvilágosodással, majd különösen a 19. században kibontakozó szekularizációval azonban megváltozott a helyzet. Megjelentek az Egyháztól független, olykor vele szemben álló intézmények és iskolák, az Egyház pedig egyre inkább védekező helyzetből próbálta biztosítani a hitoktatás helyét, először a katolikus, majd az állami iskolákban is. A II. Vatikáni Zsinat hangsúlyozta az Egyház missziós küldetését, miközben egyes országokban továbbra is fenntartották a hagyományos iskolai hitoktatási rendszert.
sokan az iskola befejezésével az Egyháztól is eltávolodtak. Ezért újra kellett gondolni a katekézis és az iskolai hitoktatás kapcsolatát.
Mi a különbség a katekézis és a hitoktatás között?
A katekézis az Egyház alapvető küldetésének része: célja, hogy az embereket elvezesse a Jézus Krisztusba vetett hitre, segítse megtérésüket, és bevezesse őket a keresztény élet teljességébe. Személyes és közösségi folyamat, amely nem korlátozódik az iskola kereteire és hitigazságok megismertetésére.
A hitoktatás elsősorban a hit ismeretanyagának rendszeres, pedagógiailag megszervezett átadását jelenti. Sajátos feladata, hogy iskolai tantárgyként kapcsolódjon a kulturális környezethez és a többi tantárgyhoz, miközben figyelembe veszi az oktatás követelményeit, a tanulók adottságait és az intézményi kereteket.
Balázs Tamás hangsúlyozta: a hitoktatás a katekézis tágabb folyamatának része. A hitre való eljuttatás kérdése, miként képes valaki a tanultakat életre váltani, hogyan mélyül az Istennel való kapcsolata, és bekapcsolódik-e a keresztény közösség életébe. A katekézis a hitoktatáson túlmutató, átfogó hitre nevelés, amelynek végső célja a hitben érett, elkötelezett keresztény élet.
A hit továbbadásának mai feladata
Az előadó szerint a mai világban különösen fontos a fogalmak és a hit tartalmának világos ismerete.
A hitre nevelésnek ezért meg kell erősítenie a keresztény identitást, a hűséget és a felelősségteljes cselekvést, miközben segíti a rábízottakat a hitbeli érettség felé vezető úton.
A katekézisnek a mai ember tapasztalataiból és kérdéseiből is ki kell indulnia. A hit átadása olyan kísérés, amely a megtérésre, a hit elmélyítésére és a keresztény közösséghez való tartozás megélésére vezet.
Az előadásokat követő csoportbeszélgetések után fórumot tartottak összegezve a nap legfontosabb tanulságait: Udvardy György és Balázs Tamás szerint a tanítási módszerek mellett a döntő, vonzó módon éli-e a pap, a katekéta hitét. A kérügmát hiteles tanúként kell élni, az átadásban lefordítva a korosztályok nyelvére. Serfőző Levente a közösségépítéshez első lépés, hogy megszólítunk és meghívunk. Szülőt, diákot egyaránt. Minőségi alkalmakat kínálunk, figyelünk a fokozatosságra. Programjainkban együtt van tartalom és élmény.
Fotó és videó: Lambert Attila
Trauttwein Éva/Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
