Az időhúzás eredménye: Szegeden kiépült egy embercsempész-hálózat

Szegeden már egy jól kiépített, hatékony bűnszervezet segíti átjutni az illegális bevándorlókat a határon, miközben az ártérben található csekély létszámú rendőri erő nem tesz semmit az embercsempészek ellen – foglalta össze a Szegeden kialakult menekülthelyzetet Tóth Péter, a Jobbik önkormányzati képviselője.

Tóth Péter, a nemzeti párt szegedi szervezetének elnöke csütörtökön tartott sajtótájékoztatója után telefonon nyilatkozott az Alfahírnek.

A politikus közölte, egy kiépített bűnszervezett működik a városban; a fekete színű nyugati autókkal közlekedő csempészek munkáját biciklis, robogós cigányok segítik. A Cserepes-sorról érkezők feladata, hogy szállítsák a híreket a bűnözők és a migránsok között, illetve hogy beszedjék a tarifát az erdőben várakozó határsértőktől.

Kérdésünkre, hogy honnan tudja ezeket az információkat, válaszában elmondta: számos alkalommal járt már kint az ártérben és az erdőkben, és gyakorlatilag néhány nap alatt arcról is meg lehet ismerni azt a néhány tucat „segítőt”, akikkel nap mint találkozni a határ menti területen.

Felhívta a figyelmet, hogy kénytelen volt is megtapasztalni, a rendőri jelenlét csekély, ezzel kapcsolatban felelevenített egy személyes történetet is: az egyik ott szolgálatot teljesítő rendőrnővel történt beszélgetésből kiderült, a rendőrök nem kapnak konkrét utasítást arra, hogy elfogják a csempészeket, mindössze a bevándorlókat kell begyűjteniük.

Tóth Péter emlékeztetett, személyesen kérte a szegedi rendőrkapitányt, hogy lépjenek fel a csempészek ellen, hiszen így könnyebben visszaszoríthatóbbá válna a város irányába tartó áradat, azonban ez láthatóan nem történt meg, majd hozzátette, tudja jól, hogy ez elsősorban nem területen posztoló rendőrök felelőssége, sokkal inkább a feletteseikké.

Hírdetés

Az ellenzéki képviselő egyben arra is rávilágított: minél tovább húzza a hatóság az időt, annál többen csatlakoznak a csempészekhez, és annál hatékonyabb és szervezettebb lesz a hálózat.Arra szólította fel a titkosszolgálatokat, hogy ha kell, akkor honvédségi segítséggel, de zárják le a szegedi határszakaszt. Ha én tudom, hogy kik ezek a segítők, akkor a rendőrség miért nem? – húzta alá.

Kitért a „szegedi látványpékség” jelentette népegészségügyi kockázatra is, Botka László szocialista polgármester kezdeményezésére ugyanis sikerült kialakítani Szeged központjában egy ellenőrizetlen, felügyelet nélküli menekülttábort.

Mint ismert a MigSzol szegedi szervezete, és baloldali civilek úgy próbálják a kormány politikájával szembeni elégedetlenségüket kifejezni, hogy a vasútállomás előtti, nem olyan rég szépen felújított téren, a menekülteknek osztanak ételt és italt. Tóth Péter ezzel kapcsolatban leszögezte, az egyértelmű, hogy a rászorulókat el kell látni, de annak nem egy köztéren kell történnie, ott ahol nincs erre alkalmas higiéniás ellátottság sem.

Jellemző, hogy a migránsok a szökőkútban fürdenek, mosnak, a térre kihelyezett mobil illemhelyek megfelelő tisztítása sem megoldott. Jelenleg napi szinten kell fertőtleníteni az egész teret, sorolta az önkormányzati képviselő.

Tóth Péter leszögezte: a polgármesternek nem a saját politikai tőkéjét kell sütögetnie, hanem a szegediek jól felfogott, egészségügyi érdekében kellene lépnie, és végre meghallania azon lakosok  véleményét is, akiket irritál ez a helyzet. Olyan panaszokat is hallani, hogy a fizetős utast a vonaton átültették egy másik vagonban, mert ahol éppen helyet foglalt, az a bevándorlóknak fenntartott kocsi – emelte ki.

Ehhez kapcsolódóan kijelentette, a MÁV is hibát követ el, amiért éjszaka nem indít egy mentesítő járatot, hiszen aki a csongrádi megyeszékhelyről a fővárosba indul, gyakran fel sem fér a vonatra a migránsok tömegei miatt.

A jobbikos politikus a leghatározottabban kijelentette, ha nem változik a pályaudvaron tapasztalható káosz, a magyar emberek megvédése érdekében lépni fog, hogy a népegészségügyi kockázatot jelentő „tábort” felszámolja, és ennek érdekében minden eszközt igénybe vesz. Például hivatalos úton, akár műveleti területté nyilvánítással, vagy épp figyelemfelkeltő civil demonstrációval. 


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »