Az idén 6,63 km szakasz épül meg a Karva és Párkány közti kerékpárútból

Az idén 6,63 km szakasz épül meg a Karva és Párkány közti kerékpárútból

A tervek szerint idén folytatódik a Karva és Párkány közötti kerékpárút a Vág-Duna-Ipoly Regionális Társulás és a Magyar Vár Alapítvány határon átnyúló együttműködési pályázatának keretében.

A kivitelezésről Domin Istvánnal, Izsa polgármesterével, a Vág-Duna-Ipoly Regionális Társulás elnökével beszélgetünk.

Megtudjuk, a közbeszerzési terv szerint az érintett szakaszok megépítésének tervezett költsége 1 147 817,03 + HÉA, tehát 1 377 380,44 euró. A megépülő 6,63 km a Duna bal partján futó EuroVelo6 Kerékpárút része. Az építkezés egy része a Duna védőgátján zajlik, továbbá megerősítik a meglevő szakaszokat és elkészítik az útjelzéseket.

„Az EuroVelo6 Kerékpárutat Magyarországon kormányzati támogatásból építik meg. Nálunk ez nem így működik, különféle polgári társulások próbálják ezt összetákolni.

A Komárom – Karva szakasz a Hídverő Társulás, Dunamocs község vezetésével egy Interreg pályázatból megépülhetett, csatlakoztak a települések, még a pati fürdő és wellness is”

Hírdetés

– mondja el beszélgetésünk elején Domin István.

Hozzáteszi, tavaly októberben kiírták a közbeszerzést, de már akkor látták a rendelkezésre álló összeg 18 kilométer bicikliút kiépítésére nem elég. Ezért az építkezés három szakaszra osztották. Az egyik a Karva – Csenke közti rész, folytatása a csenkei szakasz, ahol nincs töltés, csak magaspart. Ott 140 darab fát kell kivágni, de egy kivágott helyett négyet ültetnek vissza, és a területen még alapozást is kell eszközölni, ami megemeli a költségeket. A harmadik szakasz pedig Ebedet és Párkányt köti össze.

Megtudjuk, sajnos, a Duna bal partján nem vezet töltés Párkányig, csak Ebedig, itt az út megy a faluba és a vasútállomás környékén ér Párkány városába. Az építkezés egy része a Duna védőgátján zajlik, de előírás, hogy az aszfaltrétegnek szélesnek kell lennie, hogy egy esetleges árvízhelyzetnél a nehézgépek ne rongálják meg túlságosan.

Társulásunknak már sok munkája fekszik a projektben. A közbeszerzés tavaly októberben lezajlott, a minisztérium ekkor ezt diszkriminatívnak találta, mivel úgy írtuk ki a pályázatot, hogy olyanok jelentkezzenek, akiknek van tapasztalatuk, hidak, bicikliutak építésében. Ezt meg kellett ismételnünk. Pont a napokban küldtük elbírálásra. Ismételten elkészítjük a dokumentációt és kezdődhet a munka”

– tájékoztatott Domin István a Vág-Duna-Ipoly Regionális Társulás elnöke.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »