Az idei Harmónia-díjat és a közönség díjat is Nagy Csomor András és zenekara kapta

Az idei Harmónia-díjat és a közönség díjat is Nagy Csomor András és zenekara kapta

Szombaton este, október 19-én a komáromi Egressy Béni Városi Művelődési Központban rendezték meg a szlovákiai magyar zenei élet legrangosabb, szakmai elismerésének járó Harmónia-díj ünnepi átadóját, immáron 12. alkalommal.

A tavalyi nyertes Opera-trió fellépését követően a gálaest közönsége a szervezők kérésére egy perces néma felállással tisztelegtek a napokban, tragikus hirtelenséggel elhunyt Potápi Árpád János, nemzetpolitikai államtitkár emléke előtt.

Az est házigazdája, Csenger Ferenc köszöntőjében úgy fogalmazott,

a díj arra hivatott, hogy a szlovákiai magyarok közösségének kitűnő zeneművészeire hívja fel a figyelmet.

Mint mondta, a kuratórium évről évre három jelölt közül választja ki a nyertest és minden évben átadásra kerül az Életműdíj is, amelyben idén rendhagyó módon ketten is részesülnek.

Elsőként Banyák István nemzetközileg elismert cigányprímásnak adták át az Életműdíjat, aki a magyar cigányzene hagyományainak ápolásáért, magas színvonalú műveléséért, valamint a fiatal roma tehetségek támogatásáért a közelmúltban vehette át a magyar ezüst érdemkeresztet. Munkásságát a gálaesten Cseh Tamás karnagy méltatta és adta át a díjat.

Majd Holec Ferencné Gyepes Ilona népdalénekes, a népművészet mestere vehette át a másik Életműdíjat, aki a mai napig aktív tagja az alsóbodoki hagyományőrző asszonykórusnak. A díjat az őt méltató Korpás Éva népdalénekestől vehette át. A díjazott egy számára kedves ballada eléneklésével köszönte meg az elismerést.

A gála további részében a közönség egy-egy bemutatkozó videóban megismerkedhetett a nyolctagú kuratórium (Lakatos Róbert-elnök, Puha József, Cseh Tamás, Emmer Péter, Madarász András, Szalay Szilvia, Vadkerti Imre és Vida Igor) három jelöltjével: a kassai Csermely Kórussal, a Gorlo Volka zenekarral, valamint Nagy Csomor András és zenekarával.

Hírdetés

Az ünnepélyes eredményhirdetés és díjátadás előtt a közönségdíjas kilétére is fény derült.

Az online szavazáson a legtöbb szavazatot Nagy Csomor András és zenekara kapta,

akik Komárom polgármesterétől, Keszegh Bélától vehették át a díjat.

A polgármester rövid köszöntőjében méltatta a rendezvényt, amely, mint mondta, rámutat arra, milyen sokszínű a szlovákiai magyar zenei élet. Azt kívánta, a magyar közösség legyen olyan, amely felkarolja a tehetségeket és azok lehetőséget kapjanak szülőföldjükön is.

Ezt követően hirdették ki az idei Harmónia-díjast. Lakatos Róbert, a kuratórium elnöke, az Egressy Béni Városi Művelődési Központ igazgatója megköszönte a díj ötletgazdáinak, Lábszky Olivér zenésznek és Dobosi Róbert művelődésszervezőnek, hogy 12 évvel ezelőtt életre hívták ezt a rendezvényt.

„Azóta a Harmónia-díj az egyetlen olyan felvidéki díjátadó az összművészeti palettán, amelyben a szakma díjazza a művészeket” –

fogalmazott. Kijelentette, jövőre meghirdetik az első szlovákiai magyar művészetért díjat, amely már összművészeti díj lesz.

Az idei Harmónia-díjat a szakmai zsűriből álló kuratórium végül magas szavazati aránnyal Nagy Csomor András és zenekarának ítélte oda.  A prímás által vezetett népszerű zenekar a Kárpát-medence zenei hagyományaira építve a népzenét, a kávéházi cigányzenét és még sok más világzenei műfajt ötvözve muzsikálnak.

Az ünnepi gálaesten fellépett az Opera Trio, a Jánoska Tibor Jazz Quartett, a Beliczay Kamarazenekar, a Kiss Zenészek valamint – a hagyományoknak megfelelően magyarországi vendégművészek – Palya Bea & Lisztes Jenő Duó.

SZE/Felvidék.ma


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »