Mindannyiunknak ismerős a jelenet: a gyermek, aki nem kapja meg, amit éppen akar, visszatartja a lélegzetét, a földhöz csapkodja magát, esetleg – ha a szülő érzékenyebb a közvéleményre, mint ha gyermeke kárt tesz magában – a „nyilvánossághoz fordul” és hangosan zokog, jajveszékel (lehetőleg nyilvános helyen), mint akit ölnek. A kényelmetlen helyzetbe került szülő pedig – vagy azért, mert célt ért az érzelmi zsarolás, avagy csupán fél a közvéleménytől („hogy bánsz azzal a szegény gyerekkel?!”) – kénytelen-kelletlen enged. Újra és újra, hiszen ha egyszer enged, azzal pozitív visszacsatolást küld a gyereknek: a módszered bevált, ezt tedd, ha el akarsz érni valamit. Ezzel mintegy jutalmazza a hisztit, újabb és újabb hisztirohamokra biztatva az akaratos csemetét, aki egy idő után az érzelmi zsarolást és a hisztériát tekinti az önérdek-érvényesítés egyetlen lehetséges eszközének.
További információ Az (idegen) akarat diadala tartalommal kapcsolatosan
Forrás:kitartas.net
Tovább a cikkre »
