Az FIA döntött: nem enged Lewis Hamilton zsarolásának

Az FIA döntött: nem enged Lewis Hamilton zsarolásának

Az FIA egészen az utolsó pillanatig húzza az időt, ezzel pedig lépéskényszerbe hozza a hétszeres világbajnokot.

A sajtóértesülések után a Nemzetközi Autósport Szövetség (FIA) csütörtökön közleményben tudtatta, hogy megkezdte a szezonzáró Forma–1-es Abu-dzabi Nagydíjon történtek vizsgálatát. Az eljárás részeként a Mohammed bin Szulajm FIA-elnök által felügyelt testület a csapatokkal és a pilótákkal is beszélni fog, a vizsgálat eredményét pedig a 2022-es szezonnyitóján, azaz a március 18-i Bahreini Nagydíj versenyhétvégéjén fogja közölni a nyilvánossággal.

Hírdetés

A Nemzetközi Automobil Szövetség pár nappal az Abu-dzabi Nagydíj után jelentette be, hogy ki fogja elemezni a történteket. A Mercedesnél ugyanis hatalmas felháborodást keltett, hogy Michael Masi versenyigazgató úgy indította újra a futamot az utolsó körre, hogy csak a Lewis Hamilton és Max Verstappen között lévő lekörözöttek előzhették meg a biztonsági autót. A brit pilóta ezzel gyakorlatilag teljesen védtelenné vált, és végül el is bukta a világbajnoki címet a Red Bull versenyzőjével szemben.

Azzal, hogy az FIA csak a szezon nyitányán nyilvánul meg, nem engd Lewis Hamilton zsarolásának, aki a bennfentes információk szerint attól teszi függővé jövőjét, hogy milyen döntésre jut a szövetség a vizsgálat során. Ebben a helyzetben viszont a hétszeres világbajnoknak mégis enélkül kell döntenie, hogy indulhasson Bahreinben, vagy a Mercedes megtalálja az utódját. Hamilton szerződése egyébként 2023-ig köti a Mercedeshez – írja a player.hu.

Ennek ellenére könnyen lehet, hogy Hamilton már célt ért, mert amint az Infostart is megírta, a versenyigazgató Michael Masinak, valamint az FIA formaautós bizottságának eddigi elnökének, Nikolasz Tombazisznak a neve nincs rajta a frissen kiadott FIA szervezeti listán.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »