Az FBI nem talált bizonyítékot Hillary Clinton bűnösségére

Egy újabb nagy fordulatként, másfél nappal a keddi elnökválasztás előtt az FBI  – váratlanul – bejelentette, hogy nem talált bizonyítékot arra, hogy Hillary Clinton bűncselekményt követett volna el, ezzel az amerikai választási kampány hajrájában ismét előrángatott emailbotrány lezárulni látszik.

Az amerikai kongresszushoz írt levelében James Comey FBI-igazgató kifejtette: az ügynökség lezárta a vizsgálatot, és nem talált rá alapot, hogy változtasson a júliusi konklúzióján. Comey azt írta, Clintonról júliusban megállapították, hogy felelőtlen volt, de nem követett el bűnt, amikor külügyminiszterként a nemzetbiztonsági szempontból kritikus fontosságú anyagokat a saját emailszerverére irányította.

Hírdetés

A felmérésekben szorosnak látszó Nevadában az előzetes szavazás a demokraták komoly előnyét vetítette előre, és a latinók részvétele máshol is a mozgósításban is sokkal jobb helyi szervezetekkel rendelkező Clintonéknak kedvezhet. A FiveThirtyEight legutolsó felméréseket összesítő modelljében 65 százalék, a bukmékereknél 77 százalék esélye volt vasárnap Clintonnak a győzelemre.

Az FBI újabb váratlan bejelentése ezen a ponton nagyon könnyen tovább növelheti Clinton esélyét, hiszen a választást megelőző napon mindenhol ezzel lesznek tele a hírek, miközben a jelöltek a legfontosabb államokban megtartják a kampányzáróikat.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »