„Az FAB 1500 légibomba maga a pokol”, mondták az ukrán katonák – az oroszok már gyártják a 3000-es változatot

„Az FAB 1500 légibomba maga a pokol”, mondták az ukrán katonák – az oroszok már gyártják a 3000-es változatot

A nyizsnyij novgorodi hadiipari komplexumban járt Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter, ahol megtekintette a gyártósor termelését. A felvételeken megjelentek a már most pusztító hírnévre szert tevő FAB-1500-as bombák „nagytestvérei”, az FAB-3000-esek, de azt egyelőre nem tudni, mit tervez Moszkva a szovjet korabeli légibombákkal.

Szergej Sojgu a látogatása során elmondta, hogy a tüzérségi lőszergyártás mintegy 2 és félszeresére nőtt az Oroszországi Föderációban, új gyártósorok épültek, a régiek pedig teljes kapacitással, a hét minden napján, három műszakban üzemelnek.

A védelmi miniszter elmondása szerint az itt készülő katonai termékeket az ukrajnai háborúban fogják bevetni.

Az orosz védelmi minisztérium által közzétett felvételen láthatók voltak a régi FAB-1500-as, illetve mellettük a sokkal nagyobb kalibernek számító FAB-3000 légibombák is.

A FAB-1500-asok modernizált változatait (amely igazából annyit jelentett, hogy az amerikai JDAM kit mintájára szárnyakkal és navigációs rendszerrel szerelték fel az eredetileg „buta” bombákat, precízebbé téve és nagyobb hatótávolsággal ruházva fel őket), az elmúlt hetekben kezdte tömegével használni Oroszország a frontvonalon.

Hírdetés

Az 1500 kilogrammos bombák brutális pusztítást végeznek az ukrán állásokon, egyes ukrán katonák már szabályosan rettegik az új siklóbombákat.

While we still waiting bigger ones, let’s get acquainted with Mr.

FAB-3000 https://t.co/ujRJvwyCOs pic.twitter.com/O94DEoEsxM

— ДражаМ (@DrazaM33) March 21, 2024

(Portfólió)

Korábban írtuk: Új fegyvert vetett be Oroszország – "maga a pokol"


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »