Manapság egy régebbi típusú erőmű egy év alatt maximum 1500 órában képes ellátni energiával egy fogyasztót egy év alatt, a hódmezővásárhelyi hibrid naperőmű viszont ugyanennyi idő alatt 2000 óra feletti teljesítményre lesz képes – mondta az InfoRádióban Pokol László, a Green Cloud vezérigazgatója.
Az új, hódmezővásárhelyi hibrid naperőműbe mintegy 98 ezer napelem panelt építettek be. Az általa megtermelt megújuló energia hasznosításával az a cél, hogy támogassák a hazai vállalatokat a klímasemleges működés felé vezető úton, mindezt gazdasági alapon és hosszú távon is fenntartható módon. Az év végéig üzembe álló új naperőműben évente átlagban megtermelt 105 GWh mennyiségű zöldáramot a Green Cloud fogja értékesíteni hazai vállalatoknak PPA-konstrukció (hosszú távra szóló zöldáram-vásárlási megállapodás) keretében.
A Green Cloud vezérigazgatója az InfoRádióban elmondta: az elmúlt években rengeteg naperőmű épült Magyarországon, amelyeknek három fő csoportja van. Az első csoportba a kádrendszerbe termelő naperőművek tartoztak, amelyek fontos támogató elemei voltak az akkori hazai megújulóenergia-rendszernek. Ezek mellett további több mint 300 ezer olyan kicsi erőmű épült, amelyek a családi házak tetején láthatóak. Pokol László hozzátette: jelenleg is zajlik olyan on-site erőművek telepítése, amelyek nagyobb ipari létesítmények energiaellátását biztosítják. Emlékeztetett, hogy a villamosenergia-ellátásért felelős MAVIR adatai szerint szeptember elejére 9000 megawatt fölé nőtt a megújuló áramtermelők összes beépített teljesítménye Magyarországon.
Egyre több idehaza is az a naperőmű, ami a piacra termel, ügyfeleknek ad energiát off-site konstrukcióban. Ezek az erőművek nem ott találhatók, ahol felhasználják az energiát, de hosszú távú szerződés keretében a nagyvállalatok megvásárolhatják a zöldáramot. A Green Cloud vezérigazgatója kiemelte, hogy Magyarország leghatékonyabb erőművét építik meg Hódmezővásárhelyen. Mint fogalmazott, ebben a konstrukcióban az a fő kérdés hatékonyság szempontjából, hogy egy adott csatlakozási pont mögött, ami 50 megawatt, hány órában képes az erőmű energiával ellátni egy fogyasztót.
Manapság egy régebbi típusú erőmű egy év alatt maximum 1500 órában képes ellátni energiával egy fogyasztót egy év alatt, a hibrid naperőmű viszont ugyanennyi idő alatt 2000 óra feletti teljesítményre képes.
Pokol László hozzátette: rengeteg csatlakozási ponton keresztül be lehet egy-egy termelőegységet csatlakoztatni a hálózatba, de a kapacitások végesek. A kiadott engedélyeken kívül túl sok új csatlakozási pontot már nem lehet létesíteni, ezért érdemes kiaknázni a meglévők adta lehetőségeket. A Green Cloud is azon dolgozik, hogy ne csak napenergiával, hanem akár akkumulátor vagy később másfajta energiaforrás segítségével a már említett évi 2000 órás ellátást felvigyék 8000 órára fogyasztónként.
A Solar Markt Csoport által épített hódmezővásárhelyi hibrid naperőmű üzemeltetésének kettős célja lesz. Egyrészt modern létesítményként a szabályozásban is kifejezetten aktív szerepet tud majd betölteni. Pokol László szerint ez azért rendkívül hasznos, mert
ha úgy adódik, hogy nincs energia-egyensúly a rendszerben, akkor a hibrid naperőművet lehet szabályozni, méghozzá olyan gyorsan és egyszerűen, mint egy akkumulátort.
A hibrid naperőmű ugyanis másodperceken belül képes reagálni, részben vagy akár egészében is lehet kapcsolni az erőmű egységeit, ezzel támogatva a magyarországi energia-egyensúlyt. A Green Cloud vezérigazgatója megjegyezte: nem minden erőmű szabályozható, ezért ez egy nagyon modern és hatékony megoldás.
A másik fő cél a megtermelt energia értékesítése ügyfeleknek, nagyvállalatoknak hosszú távú PPA-szerződések keretében. Pokol László azt gondolja, ezzel a konstrukcióval a cégek a zöldülés elérése mellett hosszú távú partnerséget kapnak, és Magyarország legmodernebb erőműjéből több mint 2000 órában juthatnak zöld energiához. A már említett csatlakozási pontokat folyamatosan fejlesztik, ugyanis hosszabb távon az a cél, hogy minél inkább megközelítsék a százszázalékos zöldülési arányt a teljes órák számához viszonyítva. Ez az arány jelenleg 25 százalék körül van. Kiemelte, hogy sok magyarországi nagyvállalat az uniós előírásoknak megfelelve legkésőbb 2035-re el akarja érni azt a célt, hogy száz százalékban zöld energiával lássa el magát vagy száz százalékban karbonsemleges legyen a működése.
Más erőművek idővel elavulttá válhatnak
A hódmezővásárhelyi hibrid naperőmű megépítése több millió eurós beruházás keretében valósul meg. Pokol László szerint azonban az anyagiakon túl sokkal fontosabb, hogy ezzel a létesítménnyel mekkora értéket, támogatást tudnak adni az ügyfeleknek, illetve a teljes energiahálózatnak. Hangsúlyozta: a hódmezővásárhelyi is egy olyan modern naperőmű lesz, ami más megújuló energiaforrással szemben nem teszi instabillá az energiarendszert, hanem éppenhogy a stabilitást szolgálja.
A Green Cloud vezérigazgatója úgy véli, a hibrid naperőműveké a jövő, amelyek ráadásul forgatható napelemekkel vannak ellátva, ami azt jelenti, hogy a vihar ellen is védenek. A technológia 180-200 km/órás szeleknek vagy a jégesőnek is ellenáll, hiszen ilyen időjárási körülmények esetén azonnal védelmi pozícióba forgatja magát a beépített automatizmusoknak köszönhetően.
Pokol László szerint idővel más erőművekhez is hozzá kell majd nyúlni, és vélhetően olyan technológiára kell átállítani azokat, mint amilyennel a hibrid naperőmű rendelkezik. Meggyőződése, hogy a régebbi erőművek előbb-utóbb elavulttá válnak, és nem tudják majd kielégíteni az ügyfelek igényeit, illetve idővel nem szolgálják már az energiarendszer egyensúlyát sem, a hibrid naperőmű viszont minden tekintetben alkalmas erre.
(Nyitóképünk illusztráció.)
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »


