Az expat a bevándorolt és a hivatalos kiküldött közti állapot alanya.
Ő nem hivatalos – állami – képviselő, de nem is olyan, aki az új országban le akarna telepedni. Hanem a tartózkodását ideiglenesnek szánó személy.
A kommunizmusban – legalábbis a magyar verzióban – még az expat is hivatalos kiküldött volt, de csak a szó tágabb értelmében. Hiszen nem lehetett csak úgy neki indulni egy másik országba ideiglenes, de tartós ottlét céljából. A vendégtanárok is engedélyt kaptak ehhez, de még a magánösztöndíjasok is.
Mégis ez egy eltérő csoport volt a hivatalos állami kiküldöttekhez képest.
Amikor Kubában éltem 1980-1986 között, a legnagyobb ilyen expat közösség a szovjet volt természetesen. Összlétszáma – családtagokkal – az 50 ezres szám körül volt. Ennek 60 %-a Havannában.
Talán legjellemzőbb vonásuk a célország bojkottja volt, ezek az emberek egyszerűen megtagadták a beilleszkedést Kubába, ennek legdrasztikusabb jele a spanyol nyelvtudás teljes hiánya volt. Persze nem is volt erre szükségük, a munkahelyük szovjet volt, a baráti közegük pedig a hasonszőrűek. A gyerekeik se tanultak meg spanyolul, mert szovjet iskolába jártak.
A mai nyugati expat közösségek szinte teljesen ugyanígy működnek. Zárt gettóvilágot alkotnak: nemzetközi iskolák, saját klubok, az angol nyelv teljhatalma. Amikor helyi szolgáltatás kell, kétségbeesetten keresnek angolul beszélő fogorvost, autószerelőt, gyerekóvót, stb.
A mai helyzet talán csak annyiban rosszabb, hogy ma egy nyugati expat és egy helyi lakos között nagyobb az életszínvonalbeli eltérés, mint annak idején egy szovjet expat és egy átlag kubai között volt.
S amikor a fő szabály megtörik, nagy a meglepetés.
Még pár éve volt. A büszke holland expat Szófiában él, nagy nemzetközi cég vezető beosztású embere. Annyira idegen volt neki minden ott helyben, hogy – bár angolul tárgyalt a hivatalos találkozókon – felbérelt kísérő tolmácsot.
Aztán legközelebb 2 évvel később találkoztam az illetővel. Persze angolul szóltam hozzá, hiszen tudtam, csak hollandul és angolul tud. Mire ő elkezd folyamatosan beszélni bolgárul. Nem teljesen tökéletesen ugyan, de jobban, mint amennyire én beszélek angolul. Döbbenet, mi történt ezzel az emberrel, vajon hogyan adta fel felsőbbrendűségét, hogy képes volt “helyi nyelvet” tanulni (igen, ez a felsőbbrendűség egyik idegesítő jele, még a nyelv nevét se mondják ki, hanem “helyi nyelv” alakban nevezik meg).
Ennek csak egy magyarázata lehet, gondoltam, s ő meg is erősített ebben: 1 éve feleségül vette a kísérő tolmácsát. Hozzá is tette viccesen: nincs jobb nyelviskola az ágynál.
Azóta a holland átállt az ellentáborba: most már ő szörnyülködik a “sok hülye külföldin”, aki elmegy élni évekre egy országba, aztán nem tanul meg semmit az ország nyelvéből.
Forrás:bircahang.org
Tovább a cikkre »
