Az évszázad leghosszabb holdfogyatkozása lesz pénteken

Az évszázad leghosszabb holdfogyatkozása lesz pénteken

Az évszázad leghosszabb, 103 perces teljes holdfogyatkozása lesz pénteken, a Mars pedig 15 éve nem volt ilyen közel a Földhöz, mint ezekben a napokban.

A holdfogyatkozást, mely Európából is megfigyelhető lesz, a különösen fényes és közeli Mars látványa egészíti ki.

A vörös bolygó ebben az időszakban könnyebben, szabad szemmel is megfigyelhetővé válik – közölte az amerikai űrkutatási hivatal (NASA).

„A ma élő emberek számára ez egy egyszeri és megismételhetetlen esemény lesz”

Hírdetés

– mondta Sven Melchert, a német Csillagbarátok Egyesületének elnöke. 

A Hold péntek este közép-európai idő szerint 19 óra 13 perckor lép a Föld félárnyékába, tehát elkezdődik a félárnyékos holdfogyatkozás, 20 óra 24 perckor pedig belép a teljes árnyékba, ezzel elkezdődik a részleges holdfogyatkozás. A teljes holdfogyatkozás fázisa 21 óra 30 perckor veszi kezdetét, a maximális elsötétedés 22 óra 22 perckor lesz.

A Mars és a Föld július 31-én csupán 57,6 millió kilométer távolságra lesz egymástól, a Mars július 27. és 30. között lesz a legfényesebb, így szabad szemmel is megfigyelhető.

 „Varázslatos! Úgy világít, mint egy repülőtéri leszállófény. Nem annyira fényes, mint a Vénusz, de vöröses-narancsos színe miatt nem lehet eltéveszteni az égbolton” – mondta Harry Augensen, a pennsylvaniai Widener Egyetem csillagásza.

 Ennél közelebb csak 2003-ban volt a Mars a Földhöz, amikor a két bolygó között csak 55,7 millió kilométer volt: ez volt a legközelebbi pozíciójuk az elmúlt mintegy 60 ezer évben, és hasonló jelenség nem is történik 2287-ig – közölte a NASA.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »