Az evangélium formát öltő élet – A Pápai Ház szónokának harmadik nagyböjti prédikációja

Az evangélium formát öltő élet – A Pápai Ház szónokának harmadik nagyböjti prédikációja

Március 20-án, pénteken tartotta harmadik nagyböjti elmélkedését a VI. Pál aulában Roberto Pasolini kapucinus szerzetes, a Pápai Ház szónoka XIV. Leó pápa és a Római Kúria tagjai számára. Beszédében – Szent Ferenc lelki tapasztalatából kiindulva – az evangelizációt állította középpontba, A misszió. Hirdetni az evangéliumot minden teremtménynek címmel.

A misszió – a megtérés és a testvériség beteljesedése – „abból a vágyból fakad, hogy megosszuk másokkal az evangélium tapasztalatát és örömhírét”. Azonban „nem lehet arról beszélni, ami még nem gyökerezett meg saját életünkben” – hangsúlyozta Pasolini atya.

Mindennek az Igéből kell forrásoznia. „Türelemre van szükség: őrizni kell, amit láttunk és hallottunk; hagyni, hogy érlelődjön az imádságban, amíg élet lesz belőle, még mielőtt szóvá válna”. Óvakodnunk kell attól a kísértéstől, hogy Isten dolgait arra használjuk, hogy helyeslést vagy elismerést szerezzünk; őrizni kell, ami értékes, hagyni, hogy érlelődjön, majd tanúságtétellé formálni.

„Krisztus nem egy továbbadandó információ, hanem misztérium, amely az emberiségben él, és arra vár, hogy felismerjék, hogy kibontakozhasson az életben.

Mint egy újjászületés

Roberto Pasolini egy találó példával személtette, hogyan változtatja meg Isten jelenléte az ember szívében az életet és a másokkal való kapcsolatot. Olyan, mint amit egy anya átél: először magában hordozza gyermekét, időt ad neki a növekedésre, és csak utána hozza a világra. Ugyanígy van a hit terén is;

A másik emberi mivolta

Biztosítékok nélkül elindulni, előkészítve azt a találkozást, amelyet maga Jézus visz végbe. „Nem mi vagyunk az örömhír középpontjában – magyarázza a kapucinus szerzetes –, hanem Isten arca, amelyet egyszerűséggel láthatóvá és hozzáférhetővé tehetünk.” Egyértelműen kirajzolódik az irány: előbb hagyni, hogy befogadjanak minket, majd hirdetni az örömhírt, elismerve a másik értékét. „Ez azt jelenti, hogy komolyan vesszük a másik emberi mivoltát, a jóra való képességét, a készséges hozzáállását”.

Az igazi szegénység

Ehhez „igazi szegénységre” van szükség – hangsúlyozta a szónok –, arra, hogy úgy lépjünk elő, hogy nem birtoklunk mindent és nem irányítunk mindent; hogy elfogadjuk, mások jóságától és érzékenységétől is függünk; és hogy észrevegyük, Isten országa már jelen van, rejtett módon, még azok életében is, akik még nem ismerik.

Evangelizálni, ebben az összefüggésben azt jelenti, hogy másoknak – akár szavak nélkül is – azt mondjuk, jó, hogy léteznek, és hogy életüknek értéke van. Nem pusztán azért, hogy megerősítsük őket abban, amik, hanem azért, hogy kísérjük őket azon az úton, amelyen járva apránként felismerik a bennük rejlő igazságot és szépséget.

A szónok felidézte Ferenc pápa evangelizációról szóló szavait, miszerint „Az Egyház nem prozelitizmussal [térítéssel], hanem »vonzással« növekszik.” (Evangelii Gaudium, 14.) Azaz „amikor jelenlétünk nem megfojtja, hanem felébreszti a másik szabadságát”.

Hírdetés

Az elvont szavak senkit sem győznek meg

Elismerve Isten jelenlétét a másikban és tisztelettel közelíteni meg őket – ezek a párbeszéd alapvető feltételei. „Nem csak a beszéd tudományáról van szó, hanem mindenekelőtt a meghallgatás képességéről. És, amikor eljön a pillanat, képesnek kell lenni kommunikálni a remény szavait, amelyek Istentől jönnek.” Ne azonnali válaszokat akarjunk adni, hanem meg kell várni a kérdéseket, mert Isten az, aki „kiegészíti szegényes tanúságtételünket”.

Pasolini atya Szent Ferenc életéből felidézte a rablók történetét, akik a Sansepolcro fölötti dombokon éltek. A nehéz együttélés végül valódi megvilágosodáshoz vezette Ferencet: kenyeret és bort adni nekik, és csak azután beszélni Istenről. A rablók csak így tudtak megváltozni, mert megtapasztalták a „befogadást, a tiszteletet és a bizalmat”.

„Amikor a szavak egy valós tapasztalatból születnek, elérik a másik embert. Amikor viszont elvontak és személytelenek, senki sem győznek meg. Még magunkat sem, akik kimondjuk őket. Az evangéliumot hirdetni azt jelenti, hogy tisztelettel kell közelíteni mások életéhez, és felismerni, hogy életük összetettségében már ott van az értelem, a jó és az igazság keresése.”

A különbözőség megőrzése

Szent Ferenc életének egyik központi epizódja Al-Kámil egyiptomi szultánnal való találkozása az ötödik keresztes háború idején. „Első ránézésre – magyarázta a kapucinus szerzetes – úgy tűnik, mintha alig történne valami: a szultán nem tér meg, Ferenc pedig nem találja meg a vágyott mártíriumot.” A találkozó mégis a párbeszéd és a növekedés tere. Az assisi szerzetes „egyszerűen, szegényen, minden védelem nélkül” áll a másik elé. „Nem akarja ráerőltetni a saját elképzelését, hanem úgy lép a másik elé, amilyen.” A szultán felismeri benne „Krisztus szegénységét és alázatát”. Nem érzi magát sem megtámadva, sem megkérdőjelezve, és ezért megnyílik.

A másik nem egy célpont, amelyet el kell érni, hanem egy küszöb, amely előtt az ember megáll és megvárja, hogy befogadják. Evangelizálni nem azt jelenti, hogy mindenáron lerövidítjük a távolságot, hanem hogy végighaladunk rajta anélkül, hogy eltörölnénk azt, megőrizve a különbözőséget mint olyan teret, ahol Isten továbbra is munkálkodik minden ember szívében.”

Az élet, amellyel találkozni kell

A másikkal való találkozás nem csupán adást jelent, hanem azt is, hogy mi is kapunk valamit. A „másik iránti radikális nyitottság” szellemében Ferenc azt ajánlja szerzeteseinek, hogy a más vallású emberekkel szemben legyenek „alávetettek”. „Az alávetettség – pontosította Pasolini atya – nem jelenti a saját identitás elvesztését, sem azt, hogy gyengeségből megadjuk magunkat a másik előtt.”

„Ez a tisztelet és a párbeszéd szabad választása. Azt jelenti, hogy felismerjük:

Isten misztériuma

„Isten nem kényszerítette magát az emberre – jelentette ki a szónok –, hanem teret engedett neki. Nem őrizte féltékenyen saját nagyságát: átadta azt, hogy a másik be tudja fogadni és éljen.” 

Minden teremtmény, ha befogadják és nem kényszerítik, ki tudja bontakoztatni a benne rejlő jót – azt a jót, amelyben rejtve már jelen van Krisztus misztériuma.

Forrás: Vatican News

Fotó: Vatican Media; Vatican News

Hollósi Judit/Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »