Az Év Szaloncukra és a gyerekek kedvence, itt vannak a legszebb édességek – képek

Az Év Szaloncukra és a gyerekek kedvence, itt vannak a legszebb édességek – képek

Karamellizált fehércsokoládéval bevont kekszes-karamellás édesség lett az év szaloncukra. A díjat a soltvadkerti Szent Korona cukrászda nyerte el. Az év szaloncukra mellett keresték a legjobb zselés szaloncukrot is, és kiderült, hogy melyik a gyerekek kedvence.

Az elismerésekről Gácsi Zoltán, a Csokoládé Akadémia szakmai vezetője, Erdélyi Balázs a Magyar Cukrász Ipartestület szakmai elnöke, Abrudán Zsolt, a New York Kávéház séfje, Mihály Lajos szakácsmester és cukrász, Szentandrás-Szabó Emese mestercukrász, valamint Pásztor Éva mestercukrász, szakoktató döntött. A zsűrizésben idén a zselés kategóriában a Magyar Színház színművészei: Trokán Anna, Jenes Kitti és Pavletits Béla kóstoltak.

„Bár az elmúlt években csökkent a szaloncukorgyártók száma, idén 12 ezer szaloncukrot küldött be 24 gyártó, 164 féle ízben” – ismertette az InfoRádióban Kovács Ádám, az Év Szaloncukra verseny egyik szervezője. Több kategóriában is lehetett nevezni, az év szaloncukra mellett keresték a gyerekek kedvencét, a legjobb zselés szaloncukrot, és számos mentes kategóriában is lehetett nevezni.

Az év új ízének a kaposvári Jogos Desszert csokoládé- és desszertműhely Tökmagos Berriolette pürés fehércsokoládés szaloncukrát választották. A tejfehérjementes kategóriában a Stühmer meggyes-marcipános szaloncukra győzött. A gluténmentes kategóriában kiderült, hogy az emberek kedvence továbbra is a zselés: a Hisztéria Cukrászda feketeribizli ízű zselés szaloncukra nyert. A cukormentes kategóriában egy narancsos, marcipános szaloncukor vitte el a legjobb díjat.

Hírdetés

A gyerekek kedvence

„A zselés kategóriában új ízben bizakodott a zsűri, de idén a régi klasszikus ízvilágú szaloncukor, egy Keszthelyen gyártott citromos-narancsos zselés szaloncukor győzött. A gyerekek kedvence – a múlt év nagy trendje, a dubaji csokoládé után – a Demeter Chocolate Dubai csokoládés szaloncukra lett. A szakmai kategóriában egy korábbi év szaloncukra győztese, a Promenád Kávéház, Narancs Eszencia névre keresztelt, konfitált narancszselés, étcsokoládés, narancskrémes szaloncukra győzött. A fődíjas, az idei Év Szaloncukra a soltvadkerti Szent Korona cukrászda karamellizált fehércsokoládéval bevont Lotus kekszes karamellás szaloncukra lett” – sorolta a verseny szervezője.

A második helyre a Keszthelyi Sütibolt roppanó ostyás, sós karamellás édessége került, a harmadik pedig a Gyulai Kézműves Cukrászda DJC Stílusgyakorlat nevű szaloncukra lett, amely a Magyarország Tortája idei győztesének ízvilágát idézi. Idén újdonság volt a mentes kategória, amelyben a cukor-, glutén- és tejfehérje-érzékeny közönség számára gyártott szaloncukrok szállhattak versenybe.

Kovács Ádám úgy látja, hogy a fogyasztók a minőségre egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek, de a családokban nagyon sokszor a vásárlásnál a legfőbb szempont, hogy melyik a gyerekek kedvence. „Ezért nem véletlen a versenyen ez a kategória, amiről valóban a kisgyerekek dönthetnek” – emelte ki.

https://www.facebook.com/plugins/video.php?height=476&href=https://www.facebook.com/reel/1328438159029939/&show_text=false&width=267&t=0


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »