Az év első felében 4,7 millió kiló mentett élelmiszerrel segítette a nélkülözőket az élelmiszerbank

Az év első felében 4,7 millió kiló mentett élelmiszerrel segítette a nélkülözőket az élelmiszerbank

Share 0 Tweet 0 Share

Az egyesület az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében azt írta: 2005-ös megalakulásuk óta már több mint 100 millió kilogramm feleslegessé vált élelmiszert gyűjtöttek össze gyártóktól és kereskedőktől, hogy “a hulladéklerakók helyett inkább rászorulók asztalára kerüljenek”. Az élelmiszerbank munkája ráadásul nem csak a nehéz sorsú embereknek jelent segítséget, az élelmiszermentéssel a természetet is védik a pazarlás környezetromboló hatásaitól – tették hozzá. Közölték: 2023 első félévében 248 ezer rászoruló kapott élelmiszercsomagot, amelyeket a Magyar Élelmiszerbank Egyesület feleslegessé vált, forgalomba már nem kerülő, de fogyasztásra még tökéletesen alkalmas élelmiszerekből állított össze. Ez 24 százalékos emelkedés a tavalyi év azonos időszakához képest. Idézték a közleményben Nagygyörgy Andrást, az egyesület külső kapcsolatok igazgatóját, aki azt mondta: “míg az élelmiszerek drágulása miatt egyre többen állnak sorba a mentett élelmiszercsomagokért, a kereskedőktől elhozható felesleg érezhetően csökkenni kezdett”. A boltok óvatosabbá váltak a rendeléseikkel, kevesebb termékük marad meg a nap végén, ráadásul sokkal inkább megfontolják, hogy a maradékot az élelmiszermentőknek adják vagy az eredeti ár töredékére akciózva, inkább az utolsó pillanatig polcon tartsák. Ilyen körülmények között még inkább kiemelendő, hogy az élelmiszerbank negyedével növelni tudta adományait – mutatott rá.

Hírdetés

Az egyesület önkéntesei 728 áruházat keresnek fel naponta, hogy átvegyék a megmaradt pékárut, zöldséget és gyümölcsöt. Közben 68 gyártó és kereskedő ajánlott fel nagyobb készleteket tartós élelmiszerekből, illetve hűtést igénylő frissáruból, amelyet az élelmiszerbank központi raktárából osztanak ki. Az év első felében százezres nagyságrendben adományoztak horpadt csomagolású zöldségkonzerveket, hibás címkéjű instant tésztákat, de lekvárból is mentettek 24 tonnát, gombából 22 tonnát, míg az ünnepek után 90 200 darab csokimikulást gyűjtöttek össze. Kitértek arra, hogy az országban mindenhol egyre több egyszülős család kér segítséget. Az egyesület rendszeres élelmiszercsomagjai biztonságot és kiszámíthatóságot jelentenek ezeknek a családoknak, esélyt adnak nekik a megkapaszkodásra – írták a közleményben.

Share 0 Tweet 0 Share


Forrás:alternativenergia.hu
Tovább a cikkre »