Bejutott Pápai "Joci" az Origo című dallal az Eurovíziós Dalfesztivál döntőjébe csütörtökön este Kijevben. "Nekem már az győzelem, hogy egyetlen romaként a döntő résztvevője lehetek" – fogalmazott az énekes az MTI-nek.
Az elvileg Magyarországot képviselő, de cigány dallal fellépő énekes (az őt kijuttató metéltek és tanítványaik ugyanis úgy gondolják, a magyar kultúrát inkább nem kellene mutogatni, lásd bőgatya és fütyülős barack) a verseny második elődöntőjében a 18 előadóból a tíz legjobb közé került a szakmai pontok és a közönségszavazatok kombinációja alapján kialakult összesítésben, így lett a 26-os döntő résztvevője.
“Nekem már az győzelem, hogy egyetlen romaként a döntő résztvevője lehetek” – fogalmazott Pápai az elődöntő után. Hozzátette: tudomása szerint az Eurovíziós Dalfesztivál történetében még soha nem volt "roma" előadó a döntőben, így számára óriási siker, hogy idáig eljuthatott. Kiemelte: csapata mellett az MTVA-tól is nagyon sok segítséget kap és kapott, hogy eredményesen haladhasson a döntőig vezető úton.
Íme a tudatlanabbak számára Magyarországot megjelenítő dal:
//vk.com/video_ext.php?oid=207753182&id=456239320&hash=93b474712984b5ac&hd=1
"Megy a cigány az Eurovízióra!" – így örvendezett korábban a Majka nevű fajtársa:
(Kuruc.info – MTI nyomán)
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »