Az Európai Integrációs Bizottság elnöke a Tanjugnak nyilatkozott.
Mindenki számára világos, hogy az Európai Unió bővítési folyamata elsősorban politikai természetű, és minden a politikai döntésektől függ – emelte ki Kovács Elvira, a szerb parlament alelnöke és az Európai Integrációs Bizottság elnöke a Tanjugnak. Az a tény, miszerint Albánia az elmúlt egy évben valamennyi klasztert megnyitott, míg Szerbia egyet sem, azt mutatja, hogy a bővítési folyamat inkább geopolitikai körülményeken alapul, nem pedig érdemeken, ahogyan az az Európai Parlament Szerbiáról szóló delegációs jelentésében szerepel – hangsúlyozta. A politikus arról is szólt, hogy csütörtökön nyilvános meghallgatást tartanak a kohéziós alapokról szóló törvényről, jelezve azt, hogy az ország fel kíván készülni az uniós források lehívására a csatlakozás pillanatában.
Kovács Elvira, a Szerb Parlament Európai Integrációs Bizottságának elnöke: „Bízom benne, hogy a Nemzeti Konvent, a 22-es fejezettel foglalkozó munkacsoport, valamint mindazok a nagykövetek és delegációk is elfogadják a meghívásunkat, akiket megkerestünk, és hogy meg tudjuk mutatni azt, hogy legalább bizonyos kérdésekben képesek vagyunk közös nevezőre jutni. Ha nem segítjük egymást, folyamatosan azt a kritikát kaphatjuk, hogy a folyamat nem inkluzív, és nem elég átlátható. Nyilvános meghallgatást szervezünk még azelőtt, hogy a törvény a március elején kezdődő parlamenti ülésszak napirendjére kerülne. Remélem, mindenki egy kicsit visszavesz a feszültségből, mert sajnos a nem kormányzati szektor teljes mértékben ellenzéki pozícióba helyezkedett, ellenállást mutat, a kormányzó többség pedig egyedül nem tud előrelépéseket tenni.”
Forrás: Pannon RTV
The post „Az Európai Unió bővítési folyamata elsősorban politikai természetű” appeared first on Külhoni Magyarok.
Forrás:kulhonimagyarok.hu
Tovább a cikkre »


