Az Európai Parlament megszavazta, hogy a jogállamiság feltételeinek teljesüléséhez kössék az uniós források kifizetését

Az Európai Parlament megszavazta, hogy a jogállamiság feltételeinek teljesüléséhez kössék az uniós források kifizetését

Az elfogadott mechanizmus szerint felfüggeszthetnék, csökkenthetnék a jogállamisági elveket súlyosan megsértő, vagy például az uniós pénzeket érintő csalások és korrupció, illetve az adócsalások ellen nem elég hatékonyan fellépő országoknak szánt EU-s forrásokat, a hiányosságok jellegével és súlyosságával arányos módon.

Az Európai Parlament szerdán vitázott az előterjesztésről. Felszólalt a holland zöldpárti európai parlamenti képviselő, Judith Sargentini, akinek a nevével fémjelzett, a magyar jogállamiság helyzetével kapcsolatos kritikus megállapításokat tavaly szeptemberben fogadta el az Európai Parlament. Sargentini a szerdai vita során elmondta, a jogállamiságot és az uniós források befagyasztását érintő javaslat egy új eszköz lesz – az európai polgárok számára is – arra, hogy a tagállamokat figyelmeztessék.

„Ez egy olyan eszköz, amire tényleg szükség van ahhoz, hogy az Európai Unió jól tudjon működni”

– szögezte le a zöldpárti képviselő.

„Csodálkozva hallom azt az intézményi fetisizmust, amelyik az Európai Unió és a tagállamok létezésének a legfőbb célját abban véli felfedezni, hogy a jogállamiság működjön”

– jelentette ki a szerdai vitában Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti képviselője.

Hírdetés

A politikus kifejtette, az Európai Uniónak és a tagállamoknak a működésük, a tevékenységük középpontjában az áll, hogy garantálják az európai polgárok szabadságát, és mindent megtegyenek az európai polgárok jólétének gyarapításának az érdekében. Ehhez nyújt garanciát a jogállami intézményrendszerek, jogszabályok, intézmények működésének az együtthatása.

Deutsch Tamás szerint lehetnek olyan jelenségek az Európai Unió működésében, amelyek fenyegetik a jogállamiságot, de bármi is fenyegetné ezt, „az Európai Unió nem hozhat olyan döntést, amikor a jogállamiságot veszélyeztető eszközökkel akarja a jogállamiságot állítólag fenyegető veszélyeket elhárítani”.

Az Európai Bizottság javaslatát gyengének nevezte, ami „a parlamenti előkészítés során még tovább romlott”, továbbá „a jogállamiság alapját jelentő legfontosabb eszmét, a normativitást nélkülözi.” A fideszes európai parlamenti képviselő azt is kifogásolta, hogy „nem lehet világosan kihámozni”, „milyen szabályok, milyen megsértése esetén indul egy olyan eljárás, aminek rendkívül fontos pénzügyi szankciója lehet”.

Deutsch szerint a javaslatot nem lehet támogatni, mivel az „a jogállamiság lebontását, veszélyeztetését jelenti”.

Balczó Zoltán, a Jobbik európai parlamenti képviselője az Alfahír megkeresésére elmondta, azt tartaná általános megoldásnak, ha nem egyedi büntetéseket foganatosítanának a tagországokkal szemben, hanem alapelvként kötelezővé tennék, hogy csatlakozzanak az Európai Ügyészséghez, amely vizsgálhatná az uniós források felhasználását.

Balczó szerint, bármennyire is korrupt módon használja fel az uniós pénzek az Orbán-kormány, az nem lehet, hogy nagyon fontos, pozitív és közösségeket érintő projektek se valósuljanak meg a források befagyasztása miatt.

Cikkünket frissítjük!


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »