Az Európai Parlament házszabály-módosítása a demokráciadeficitet erősíti

Az Európai Parlament házszabály-módosítása a demokráciadeficitet erősíti

Az Európai Parlament plenáris ülése kedden módosította házszabályát. Trócsányi László fideszes EP-képviselő felhívta a figyelmet arra, hogy a házszabályra vonatkozó, technikainak ígért új rendelkezések között egy olyan javaslat is szerepelt, amely egy fontos kisebbségvédelmi klauzulát is töröl az eljárási szabályzatból, sértve ezzel a politikai sokszínűséget, a demokrácia elvét, valamint csökkentve a független és a kisebb frakcióban ülő képviselők befolyását a napirend kialakítására.

Trócsányi László felszólalásában ismertette, hogy az Európai Parlament házszabályát módosító Bischoff-jelentés leginkább problémás javaslata az eljárási szabályzat 197. cikkének törlésére irányuló része.

„A 197. cikk nélkül a független és a kisebb frakcióban ülő képviselők nem tudják a nagyobb frakciók által támogatott napirendi pontok napirendről való törlését indítványozni, még súlyos hiba esetén sem, holott ezen képviselőknek a politikai sokszínűséget korlátozó szabályok és gyakorlat miatt alapvetően nehezebb a helyzetük” – emelte ki a képviselő.

Mindeközben az EP működése a járványhelyzet alatt is komoly jogi aggályokat vetett fel. „Javasoltam, hogy bíróság vizsgálja meg a járványhelyzet miatti, decemberi házszabály-módosítások érvényességét, de ezt elvetették.

Hírdetés

Házszabályát még ekkor is távszavazással módosította, holott bármilyen módosítás csak személyes jelenlét mellett lebonyolított szavazással lett volna érvényes az akkor hatályos szabályok szerint” – hangsúlyozta Trócsányi László.

Ezen felül az EP nem teljesítette a strasbourgi plenáris ülések számát előíró szerződési rendelkezéseket, korlátozásra kerültek a képviselők további jogai a járványhelyzetre való hivatkozással. „A járványhelyzet alatt egyértelműen erősödött a demokráciadeficit mértéke az Európai Unióban” – állapította meg a képviselő.

Az Európai Parlament Alkotmányügyi Bizottsága (AFCO) – az EP szerveinek titkárságaitól kapott visszajelzései, az elnökségek és egyéb érintettek észrevételei alapján – kidolgozta az EP Eljárási Szabályzatának aktualizálását célzó, mandátumonként szokásos módosítását. A módosítás azonban az elvártakhoz képest nem kizárólag technikai természetű kiegészítéseket tartalmazott. Az EP a házszabályát decemberben is módosította, abból a célból, hogy a járványhelyzet alatti, jogalap nélküli távműködés jogi feltételeit – mintegy 10 hónappal a járványhelyzet kezdetét követően – megteremtse. A decemberi módosítások kapcsán azonban érvényességi problémák merültek fel.

(Sajtóközlemény/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »