Az Európai Makkabi Játékok miatt a Főtaxinak is el kell költöznie a Kerepesi útról

Az Európai Makkabi Játékok miatt a Főtaxinak is el kell költöznie a Kerepesi útról

Hamarosan elkezdődnek az előkészületek a 2019. évi Európai Makkabi Játékok helyszíneként szolgáló Kerepesi úti Sportparkon – erre utal az uniós közbeszerzési értesítőben tegnap megjelent eredményről szóló hirdetmény. A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) bontási munkálatokra kiírt közbeszerzési eljárásán a Laterex Építő Zrt. és a Transport-Beton Kft. konzorciuma nyert – igaz, más nem is indult a közbeszerzési eljáráson. A bontás nettó 2,1 milliárd forintja mellett a játékokkal kapcsolatban felvetődő költségnek nevezhető az a félmilliárd, amelyből az állam megvette a Kerepesi úti Főtaxi-székházat és a volt gumigyár épületeit, amelyeket legutóbb a Michelin használt.

A bontásról szóló szerződést október 2-án írták alá a felek. A két cégnek sietnie kell, mert hét hónapjuk lesz arra, hogy a több mint 10 hektáros területen található 52 épületet és épületegyüttes elbontsa, és a törmeléket a környezetvédelmi szabályoknak megfelelően elszállítsa és elhelyezze. A Magyar Építész Kamara honlapján található mérési dokumentáció szerint a területen több helyen azbesztet találtak. Egyébként a közbeszerzésben be is terveztek kárenyhítésre 308 millió forintot.

Hírdetés

A Laterex Zrt. nem ismeretlen az építőipari vállalatok között, az elmúlt években milliárdos árbevételt ért el. A társaság Gerencsér László érdekeltségébe tartozik. Ő korábban a milliárdos adósságot felhalmozó Hérosz Zrt. egyik tulajdonosa volt. A Hérosz az elsők között volt a köz- és magánszféra együttműködésével (PPP-konstrukcióban) megvalósuló beruházások megvalósításában, így a Budapesti Műszaki Egyetem Q1-es tömbjének építésében, de a nevéhez fűződik a Városligeti Műjégpálya 4,7 milliárdos és a kaposvári Pólus Kórház több mint 12 milliárdos felújítása is. Később a cég több száz alvállalkozóját nem tudta kifizetni, ezért többen csődbe mentek. A kétmilliárd forintos összegért a játékok tervezett helyszínén a hasznosításra alkalmas épületek elbontása mellett egy darabon fel kell szedni a vasúti pályát is.

Az idei költségvetés egyébként eredetileg 300 millió forintos előirányzatot tartalmaz a „zsidó olimpiának” is nevezett játékokkal összefüggésben, a jövő évi büdzsében viszont már 10 milliárdos kiadással számol a kormány. Egy tavaly év végi kormányhatározattal viszont felborították az idei terveket, hiszen 2016-ra 500 millió forintos kiadásról rendelkezett a kormány, 2,5 milliárd forinttal pedig a 2017-es, idei büdzsét terhelték meg. A zsidó sportolók kontinensversenyének rendezési jogát 2015 novemberében nyerte el Magyarország. A magyar izraelita sportszövetségek, így a Maccabi VAC Hungary és az MTK Budapest, valamint a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége és az Európai Makkabi Szövetség (EMC) által szervezett játékokra a rendezők 2500-3000 sportolót várnak huszonhárom sportágban.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2017.10.12.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »