Az euró bevezetése, a Fidesz és a Néppárt viszonya is napirendre került az Országgyűlésben

Az euró bevezetése, a Fidesz és a Néppárt viszonya is napirendre került az Országgyűlésben

A Fidesz néppárti tagságának felfüggesztése volt a slágertéma ma délelőtt az Országgyűlés plenáris ülésének kezdetén. A kérdések között előkerült az euró bevezetése, a külföldi munkavállalók érkezése és a szakképzés kérdése is.

Korózs Lajos, az MSZP képviselője Szilágyi György „Hanyas vagy” című versét átköltve sorolta, a kormánypártok és az ellenzék közötti kibékíthetetlen ellentétekre mutatott rá egészségügyi, oktatási, szociális kérdésekben. „Önök csak a kiváltságosoknak akarnak jólétet, mi a szűkölködőknek is.

Önöknek csak a gazdagok gyerekei számítanak, nekünk minden gyerek számít.

Önök távolodnak Európától, mi pedig itt fogunk maradni” – fogalmazott.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára szerint az MSZP ellenzékben mindent megígér, majd a kormányon az ellenkezőjét teszi. Vitapartnere fejére olvasta többek között a vizitdíj, kórházi napidíj és tandíj bevezetését, illetve a Jobbikkal való együttműködést.

Gyöngyösi Márton, a Jobbik frakcióvezetője sokadjára is hiteltelennek nevezte a kormány politikáját, és ezúttal a Fidesz néppárti tagságának felfüggesztésével igyekezett ezt alátámasztani. Katasztrófának nevezte, hogy

a kormánypárt mostantól szerinte nem tudja érvényesíteni Magyarország érdekeit az Európai Unióban.

Orbán Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára szerint a Jobbik olyan párt, amelyben az üléspont határozza meg az álláspontot, hiszen az uniót féltő Gyöngyösi Mártonék nem olyan rég még elégették az EU zászlaját. A Fidesznél viszont ez épp ellenkezőleg van, a párt politikája következetes. Továbbra is ellenzi az illegális migrációt, annak kiváltó okain pedig a Hungary Helps programmal igyekszik megszüntetni.

Hírdetés

A DK-s Arató Gergely hangot adott aggodalmának, hogy az Orbán-kormány kivezeti Magyarországot az unióból. Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szamárságnak minősítette ezt.

Tordai Bence, a Párbeszéd képviselője építőkre és rombolókra osztotta fel az európai politikusokat.

Az év EP-képviselője díj környezetvédelmi kategóriájának idei győztesét, Jávor Benedeket, a Párbeszéd politikusát az előbbiekhez, Orbán Viktor miniszterelnököt, az Európai Néppártban felfüggesztett Fidesz elnökét pedig az utóbbiakhoz sorolta. Dömötör Csaba államtitkár inkább a Párbeszéddel szövetséges MSZP-t tartja rombolónak, a kormányt pedig építőnek, mert szerinte az ország a gyarapodás korszakába lépett.

Az ülés elején Jakab István alelnök bejelentette, hogy Hegedűs Lorántné jobbikos országgyűlési képviselő március 21-én lemondott a mandátumáról. A törvényhozás aktuális létszáma tehát most 198 fő.

Külföldi munkavállalók, euróbevezetés, szakképzés

A jobbikos Jakab Péter azt kérdezte, vajon keleti vendégmunkásoknak építik-e a tiszaújvárosi konténervárost? Egyúttal szóvá tette, hogy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében ma annyi a havi átlagkereset, mint Budapesten tíz éve. Hozzátette: a kormány olcsó keleti vendégmunkásokat szervez le, pedig nem rájuk, hanem nyugati bérekre lenne szükség.

Bodó Sándor foglalkoztatáspolitikáért és vállalati kapcsolatokért felelős államtitkár azt válaszolta: a kérdéses konténerek csak ideiglenes lakóhelyek az építkezésen dolgozó munkásoknak. A területi bérkülönbséget létező problémának tartja, gazdasági szerkezeti okai vannak, de a jobbikos képviselő által említett megyékben – köztük Szabolcsban és Borsodban – az utóbbi 10 évben nettó 60 százalék körül emelkedtek a bérek.

„Mikor lesz eurónk?” – kérdezte Varju László (DK). „Amikor az a magyar emberek érdeke” – válaszolta Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára.

Molnár Gyula (MSZP) szerint kudarcot vallott a szakképzési rendszer, mert a tavaly meghirdetett 50 ezer helyre csak 18 ezren jelentkeztek. Lehet-e számítani még valaha Magyarországon színvonalas szakképzésre? – kérdezte. Cseresnyés Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkára úgy reagált: a kormány a szakmai szervezetekkel közösen, német és osztrák mintára alakítja a szakképzés rendszerét.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »