Az euró az újabb drasztikus törésvonal Orbán két erős embere között

Az euró az újabb drasztikus törésvonal Orbán két erős embere között

Ismét szöges ellentétbe került egymással Orbán Viktor két erős embere, a gazdaságpolitika két irányítója. A Varga Mihály pénzügyminiszter, miniszterelnök-helyettes és Matolcsy György jegybankelnök közti újabb feszültség forrása az euró körül alakult ki.

Vargát ugyanis a Menedzser Fórum kérdezte a Versenyképességi Tanács ülését követően a közös valuta bevezetésével kapcsolatos álláspontjáról. A gazdasági szakportálnak a fiskális politikát irányító gazdaságpolitikus azt mondta,

az eurót a legígéretesebb – de befejezetlen – kezdeményezésnek tartja az unióban.

Varga hozzátette azt is, hogy

uniós tagságunkkal vállaltuk az euró bevezetését.

Majd kifejtette, hogy nincs céldátum a közös pénz magyarországi bevezetésére.

Hírdetés

Vargával ellentétben Matolcsy a Financial Timesba írt publicisztikájában viszont úgy vélte – mint arról lapunk is beszámolt –,

a közös pénz egy stratégiai hiba, és szerinte lehetővé kellene tenni azt, hogy az eurózóna tagjai elhagyhassák a pénznemet.

Orbán Viktor két legfontosabb gazdaságpolitikusa nem először esett nyilvánosan egymás torkának. Két hónapja Varga Mihály a lassuló gazdasági környezetre utalva azt mondta,

az aranykor, ami mögöttünk van, kezd véget érni.

Erre válaszul a monetáris politika feje a novekedes.hu-ra írt publicisztikájában a fiskális politika irányítójáról azt írta,

miért is ne lehetne kétségbe vonni egy pénzügyminiszter szavait, ha ellentmondanak a nemzet vágyainak és a hivatalban lévő kormány terveinek?

 


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »