Sztankó Attila liturgikus jegyzetét olvashatják.
Az úrnapi zsolozsma második esti dicsérete során a Jelenések könyvének sorait énekeljük újszövetségi kantikum gyanánt (vö. Jel 19,1–2.5–7). A kantikumot keretező antifóna az imaórák liturgiájában: Urunk, te vagy az út, te vagy az igazság, te vagy a világ élete. Énekelt formában: Tu es via (II. módus) kezdetű antifóna, amelynek szentírási forrása: Jn 14,6.
A Jelenések könyve látomásainak második szakaszában, a hetedik csésze kiöntése eseményleírásának végén találjuk a mennyei örvendezés himnuszát (vö. Jel 19,1–10), amelynek témája az Úr győzelme és a benne bízók üdvössége. A mennyei örvendezés részesei a szent apostolok és próféták, azok, akik az Urat szolgálják és félik (vö. Zsolt 22,24; 134,1; 135,1), a mennyei Jeruzsálem polgárai (vö. Tób 13,18; Zsolt 104,35). Az örvendezés tárgya: Isten győzedelmesnek mutatkozott üdvösségében (gör. szotéria; héb. jesuah). Isten üdvössége pedig nem más, mint a Bárány, Jézus Krisztus, akinek menyegzőjére vagyunk hivatalosak (Jel 21,2.9; Mt 22,2), sőt mi vagyunk a Bárány menyasszonya.
Az Eucharisztia ennek a bensőséges és szoros kapcsolatnak a szentségi jele és eszköze; az Egyház és rajta keresztül a világ útja, igazsága és élete. Ezt a gondolatot támasztja alá a kantikum antifónája is, főleg Szent Ágoston elmélkedése nyomán: „Amikor ismert az út, amelyen megy, az marad hátra, hogy tudja, hová megy, vagyis az, hogy az igazsághoz, az élethez ment. Tehát önmagához ment önmagán át.” (Szent Ágoston: Beszédek Szent János evangéliumáról LXIX, 2)
Fotó: Wikimedia Commons
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
