Sztankó Attila liturgikus jegyzetét olvashatják.
Előző elmélkedésünk folytatásaként illő, hogy tisztázzunk néhány fontos fogalmat, mielőtt továbblépnénk közös gondolkodásunkban. Az Újszövetségben világosan megkülönböztethető a katakrínó ige (valakit elítélni súlyos bűnei miatt), a krínó ige (valakit nevelő célzattal fenyíteni; helyrehozni a kárt; eldönteni, a héb. sáfát megfelelője) és ennek két főnévi alakja: a kríma (ítélet) és a kríszisz (az ítélkezés mint folyamat, amelyben még nem született meg végső döntés, de a folyamat vádlottja kétségek között hányódik).
Ezt követően már világosabb lesz a nagyböjt második hetének hétfői napján mondott áldozás utáni könyörgés tartalma. „Mert amikor ezt a kenyeret eszitek, és ezt a kelyhet isszátok, az Úr halálát hirdetitek, amíg el nem jön. Aki tehát méltatlanul eszi a kenyeret, vagy issza az Úr kelyhét, vétkezik az Úr teste és vére ellen. Vizsgálja meg tehát az ember önmagát, és úgy egyék e kenyérből és igyék a kehelyből, mert aki úgy eszik és iszik, hogy nem különbözteti meg a testet, saját ítéletét eszi és issza. Ezért van köztetek sok beteg és gyengélkedő, és sokan meghaltak. Ha ellenben megítélnénk önmagunkat, nem esnénk ítélet alá. Amikor pedig ítélet alá esünk, az Úr fenyít meg minket, hogy ne kárhozzunk el ezzel a világgal.” (1Kor 11,26–32)
E szakaszban kapcsolódik egymáshoz egyrészt az eljövendő ítélet és a hozzá tartozó megtérő, bűnbánó magatartás témája (vö. Mt 23,39; ApCsel 3,19–21), másrészt az abban való szilárd meggyőződés, hogy Isten mindenkin könyörülni akar, mert nem bánja kegyelmi ajándékait és a meghívást (vö. Lumen Gentium, 16). A nagyböjt második hetének hétfői napján imádkozott áldozás utáni imádságban ez a szentírási szakasz áll a háttérben, mégis az irgalmasság misztériumának összefüggéseiben. Egyrészt: „Itt az ideje ugyanis, hogy megkezdődjék az ítélet Isten házán. Ha pedig rajtunk kezdődik, mi lesz a vége azoknak, akik nem hisznek Isten evangéliumának? »Ha az igaz is alig üdvözül, mivé lesz az istentelen és a bűnös?« Ezért azok is, akik Isten akarata szerint szenvednek, ajánlják lelküket a hűséges Teremtőnek jótetteik által.” (1Pét 4,17–19) Másrészt: „Mert nem azért küldte Isten a Fiút a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy üdvözüljön általa a világ. Aki hisz benne, az nem esik ítélet alá, de aki nem hisz, az már ítélet alá esett, mert nem hitt az Isten egyszülött Fia nevében. Az ítélet pedig ez: a világosság a világba jött, de az emberek jobban szerették a sötétséget, mint a világosságot, mivel cselekedeteik gonoszak voltak. Mert mindaz, aki gonoszat tesz, gyűlöli a világosságot, és nem megy a világosságra, hogy el ne marasztalják a cselekedeteit; de aki az igazságot cselekszi, a világosságra megy, hogy nyilvánosságra jussanak tettei, mert Istenben cselekedte azokat.” (Jn 3,17–21) Jézus a katakrínó ige használatával fordul a házasságtörésen ért asszony felé (vö. Jn 8,10–11), vagyis nem mondja ki fölötte a halálos ítéletet (nec ego te condemno), hanem figyelmezteti, hogy ne vétkezzen többé, ne legyen céltévesztett (noli peccare = mikéti hamártane). Ugyancsak találkozik az áldozás utáni könyörgésben Jézus tanításának két eleme, mégpedig a hűtlen intézőről, valamint a hű és a hűtlen szolgáról szóló példabeszéd (vö. Mt 24,45–51 és Lk 16,1–8).
Fotó: Merényi Zita
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
