Az EU-t szétverte, térségünket összehozta a migránskérdés

Az EU-t szétverte, térségünket összehozta a migránskérdés

A szerbeket meglepte, hogy tényleg lezártuk a határt, az osztrákok és a románok a durvuló belpolitikai kampányokban használnak fel minket. Nógrádi György biztonságpolitikai szakértővel gázoltunk bele az erőterek dzsungelébe a környező államokban.

Az eddig nagylelkűségüket hangoztató, Budapest keményszívűségét ostorozó szomszédaink – ahogy eléri őket is a bevándorlótömeg – sorra „esnek el” a humanitárius válság és a határsértések ellen folytatott küzdelemben. Eközben a magyar határ horvát szakaszán is lassan elkészül a határzár, Horgosnál alábbhagyott az áradat, a migránsok java része pedig Horvátország felé vette útját, hogy Szlovénián keresztül érje el Nyugat-Európát.

 

Egyébként a lakosság legnagyobb százaléka még Szerbiában is támogatja a magyar határzárat – emlékeztetett Nógrádi György. Szerbia nagyot fordult két hét alatt: akkor Aleksandar Vucic miniszterelnök – számok említése nélkül – azt mondta, készen állnak a menekültek befogadására, Magyarkanizsán pedig azzal büszkélkedett, hogy az EU más országaival szemben Szerbia nem zárja le a határait. Magyarországot a 16-i „röszkei csata” után azzal vádolta, hogy „brutális” és „nem európai” módon bánik a migránsokkal, ellentétben Szerbiával. Közben kiderült, hogy a szerbek szervezetten utaztatták a határra a migránsokat, ráadásul ezért az Index szerint még pénzt is kértek a migránsoktól. Egyszerűen nem hitték el, hogy a magyarok tényleg lezárják a határt, ez okozta a feszültséget – kommentálta a helyzetet Nógrádi.

Aleksander Vucic Magyarkanizsán a migránsok között, kamerák kereszttüzében Fotó: Molnár Edvárd / MTI

A szerb elképzelés, hogy mindenkit átengednek, addig működött, amíg nem nyilvánították biztonságos országnak Szerbiát. Bár Vucic többször kikelt a magyar kormány ellen, elemi, történelmi érdekünk az együttműködés, ahogy a horvátokkal is – mutatott rá a szakértő – hiába közölte most Szijjártó Péter külügyminiszter, hogy velük Budapest nem tárgyal.

Keleti pályaudvari helyzet a horvátoknál

Zoran Milanovic horvát miniszterelnök szeptember 4-én élesen kikelt a magyar kerítés ellen, most szerdán pedig emellett közölte, Zágráb átengedi a migránsokat és segíti őket. A határzár előestéjén a horvát határrendészet „nem várt menekülthullámot”, de szerdán már bejelentették, hogy a migránsválság miatt összehívják a nemzetbiztonsági tanácsot. Csütörtökön Horvátország leállt a migránsok buszoztatásával, újságírók szerint pedig a helyzet „kezd ahhoz hasonlítani, amit Szerbiában és Magyarországon lehetett látni”, a tovarniki vasútállomás pedig a Keleti pályaudvarhoz hasonló képet mutat.

Menekültek egy csoportja a tovarniki vasútállomáson Fotó: Havasi Dániel / Magyar Nemzet

Milanovic csütörtök este már a görögök ellen fordult, szemükre vetve, hogy akadály nélkül engedik a migránsok ezreit észak felé.

Képtelenség regisztrálni

Hírdetés

Végül péntek hajnalban a horvátok lezárták a határokat, a migránsok viszont ennek ellenére özönlenek az országba, Zágrábba pedig péntek délután érkeztek meg vagy ezren. Most még népszerűek a migránsok, az a kérdés, két hét múlva mi lesz, főleg, amikor kiderül, hogy egyáltalán nem akarnak regisztrálni – tette hozzá Nógrádi. Egyébként bár mind a szerbek, mind a horvátok „verték a mellüket”, hogy ők mindenkit nyilvántartásba vesznek, Milanovic csütörtöki bejelentésében már elismerte, hogy képtelenek kezelni a helyzetet: megpróbálnak minden belépőt regisztrálni, de nem tudja garantálni, hogy ennek eleget tudnak tenni. A szakértő szerint ez lehetetlen is, ahogy Magyarországon is esélytelen próbálkozás volt ekkora tömeg esetén.

Kampány román módra

Közben – ahogy a horvátoknál is – Bukarestben is tombol a kampány, ennek keretében húzták elő a magyar kártyát – kommentálta keleti szomszédunk politikáját a szakértő. Ismert: a román külügy közölte, a magyar kerítés építése nem helyes és nem európai; Ponta meg azt mondta, a magyarországi döntéshozók semmivel nem jobbak, mint a szíriaiak vagy a líbiaiak, akiknek országaiból menekülnek a bevándorlók. A kormányfő szerdán elítélte Magyarország „szégyenletes magatartását” migránsügyben, majd azt is mondta, a magyar vezetők hozzáállása egyáltalán nem európai, a kerítés pedig kiemeli Magyarországot az Európai Unió közösségéből – a két ország eközben kölcsönösen bekérette egymás nagyköveteit.

Jó zsaru, rossz zsaru

A Klaus Johannis államfővel élethalálharcot vívó Ponta a konfrontatív politikát választotta, erőt akart mutatni és azt, hogy nem bukik bele a belpolitikai skandalumokba, a korrupciós és a plágiumbotrányba. Klaus Johannis államfő épp ezért nem véletlenül ütött meg békülékenyebb hangnemet: többször jelezte, a kötelező befogadási kvóta nem megoldás, és nincs helye kényszerítésnek, szankciókkal való fenyegetőzésnek.

A szociáldemokrata kormányfő és a szász származású, keresztény-liberális Johannis értelemszerűen a kisebbségi kérdésekben sem egyeznek – mondta Nógrádi Fotó: MTI/Mediafax/Alexandru Hojda

Ez az egyetlen dolog, mármint a kvóta, amiben egyetértünk velük – mondta Nógrádi –, ugyanakkor az amerikai csapatok jelenlétében és Amerika politikájának támogatásában nem.

Humánusan, szabad ég alatt

Ennél is cifrább a helyzet nyugati szomszédunkkal, Ausztriával. Werner Faymann kancellár heves kirohanásait és összevissza nyilatkozatait Nógrádi az október 11-én esedékes bécsi tartományi választásokkal indokolta, mint az utolsóval, melyen az eddig mindenhol megvert szociáldemokrata párt esélyes lehet a győzelemre az FPÖ-vel szemben. Az osztrák kancellár ezért már szeptember elején élesen bírálta Magyarországot, mert az hagyja továbbutazni a migránsokat Ausztriába, majd ugyanaznap közölte, a szükséghelyzet miatt Ausztria és Németország emberiességi szempontok miatt mégiscsak beengedi őket – ennek eredményeként szeptember első hétvégéjén 14 ezer bevándorló érkezett Ausztriába, akik közül több százan a hidegben, a szabad ég alatt töltötték az éjszakát.

Nagyon félnek az osztrák szocdemek

Múlt kedden Faymann újra bírálta Magyarországot a kerítés miatt, a bicskei vonatbotrány kapcsán pedig egyenesen lenácizta a magyar hatóságokat – aztán kiderült, hogy az osztrákok maguk is ugyanígy jártak el, átverték az úti céllal a migránsokat.

Migránsok szállnak fel az Ausztria felé tartó buszra Miklóshalmánál Fotó: Joe Klamar / Europress/AFP

Faymann 13-án azt mondta, nem szigorítják az eddigi, szúrópróba szerű ellenőrzéseket az osztrák–magyar határon, majd miután Németország jelezte, hogy visszaállítja a határellenőrzést, Faymann minisztere közölte, ugyanígy fog tenni Ausztria is, és katonákat vezényel a határokhoz, természetesen a menekültek megsegítése céljából. Csütörtökön már ésszerű lépésnek nevezte a szigorítást, de, mint mondta, nagyobb embertömeget így sem tudnak ellenőrizni, amellett viszont makacsul kitartott, hogy a magyar határzárnál „ez is jobb”. Közben itt is összeomlott a menekültellátó rendszer, az utolsó ágy is megtelt. Hogy Faymann teljesen következetlen nyilatkozgatása öngól-e vagy sem, az majd a tartományi választásokon kiderül, addig viszont mutatnia kell, hogy cselekvőképes – foglalta össze Nógrádi.

Elképzelhetetlen helyzet

Nyugat-Európát teljesen szétzilálta a migránskérdés – tette hozzá a szakértő: a modern történelemben először került szembe Dánia Svédországgal és Németországgal a dán határzár miatt, a skandináv együttműködés megbomlott, a norvégok „kiborultak”, hogy az oroszországi Murmanszk felől is megjelentek a migránsok, a németek pedig a franciák felé zárták le a határokat. Mindez két héttel ezelőtt még elképzelhetetlen volt. Ugyanakkor a visegrádi együttműködés sem volt még sosem ilyen erős: a hagyományos ellentétek elhalványultak, Orbán sikerrel „viszi” a témát, miközben Csehország, Szlovákia és Lengyelország felsorakozott mögötte: a kvótarendszer ellenzésében teljes az egység, az amerikai csapatok kapcsán négyből hárman egyetértünk. A migránskérdés összehozta a térségünk országait – fogalmazott a szakértő.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »