Az EU kiállított Adolf Hitler nevére egy vakcinaútlevelet

Az EU kiállított Adolf Hitler nevére egy vakcinaútlevelet

Egy eddig ismeretlen személy megpróbálta a dolgot, a rendszer pedig gond nélkül engedte neki.

Az illetékes uniós szervek minden jel szerint tévedésből kiállítottak Adolf Hitler nevére egy működőképes EU-s vakcinaigazolványt, mely a tagállamok közötti szabad utazást, illetve a beltéri rendezvények korlátozások nélküli látogatását tette lehetővé a dokumentum ez idáig ismeretlen tulajdonosának. Hogy a Führer pontosan milyen körülmények között „jutott hozzá” az okirathoz, egyelőre nem világos, de az üggyel kiemelten foglalkozó olasz sajtó szerint az eset komoly kérdéseket vet fel az oltási útlevél rendszerének biztonságával kapcsolatban.

A Hitler nevére kiállított vakcinaigazolvány először akkor kapott szélesebb nyilvánosságot, amikor Zuckerberg portálján oldalakon több fotó is megjelent a dokumentumról, melyen – hiábasan – az 1900. január 1. születési dátum és Adolf Hitler neve szerepelt. Meg nem erősített hírforrások szerint az igazolványhoz tartozó QR-kód bő egy napon keresztül működőképes volt, mielőtt érvénytelenítették volna.

Hírdetés

Jelenleg nincs perdöntő bizonyíték arra vonatkozóan, hogy az igazolvány kiállításához szükséges társadalombiztosítási azonosító milyen nemzetiségű uniós állampolgárához tartozik, de az il Post olasz hírportál információi szerint egy francia személy állhat az incidens hátterében.

Az Európai Unió egész területén érvényes vakcinaigazolvány, azaz más néven a zöld útlevél úgy működik, hogy egy nyilvános kulcsot (amely a QR-kódban található, és bárki számára látható) összepárosítanak a dokumentum tulajdonosának társadalombiztosítási számával (hazánkban tajszám). Az igazolvány érvényességét pedig egy erre tervezett applikációval lehet leolvasni, amely egy zöld pipával jelez, ha a nyilvános kódhoz rendelt társadalombiztosítási szám helyes, vagy egy piros kereszttel, ha nem.

Egyelőre rejtély, hogy Hitler igazolványának hitelesítésére használt tb-számot ellopták-e, vagy valaki vicces kedvében volt és a sajátját használta fel.

A kiszivárgott vagy ellopott tb-számok egyébként komoly problémát jelentenek az EU-s vakcinaigazolványok rendszerében, ugyanis egyetlen számmal tetszőleges mennyiségű igazolványt lehet létrehozni, ami azt jelenti, hogy az egyik ilyen szám visszavonása érvényteleníti az összes azon alapuló igazolványt, legyen az valódi vagy hamis.


Forrás:harcunk.info
Tovább a cikkre »