Aligha véletlen, hogy minden Európa Birodalom létrehozására irányuló kísérlet kudarcba fulladt, és ennek alapvető oka az, hogy nincs közös európai identitás. Elvileg létezhetne ilyen, pontosabban létre lehetne hozni ilyen önazonosságot, de ahhoz előbb meg kellene nyílni annak a beszédtérnek, amely egységes narratívára építve elbeszélhetővé és megbeszélhetővé tenné mindezt.
Az Európai Unió tizennégy tagországa, köztük Németország és Franciaország, olyan gyors reagálású katonai erő létrehozását javasolja, amely azonnali beavatkozásra képes nemzetközi válságok kirobbanása esetén. Bogár László közgazdász professzort kérdezte a Gondola
– Professzor úr, tizennégy uniós tagország, köztük Ausztria, Belgium, Ciprus, Csehország, Németország, Görögország, Franciaország, Írország, Olaszország, Luxemburg, Hollandia, Portugália, Szlovénia és Spanyolország szerint az Európai Uniónak legkevesebb ötezer katonából álló haderőt kell létrehoznia, hogy szükség esetén segítséget nyújthasson a sürgős beavatkozásra szoruló unión kívüli kormányoknak. Az EU kezdettől gazdasági és nem katonai közösség volt. Külső rendfenntartásról nem szól a lisszaboni szerződés. Kik és milyen titkos céllal akarják belerángatni az uniót fegyveres konfliktusokba?
– A hatalomgyakorlás alapvető feltétele, hogy a hatalmat gyakorló képes legyen akaratának tartósan érvényt szerezni, és akár törvényes erőszak alkalmazásával átvinni azokra, akik felett a hatalmát gyakorolja. Ehhez logikus módon belső rendfenntartó erőre, és olyan katonai erőre van szükség, amely képes e szuverenitás megvédésére, tehát törvényes erőszak alkalmazására külső támadás esetén.
Azt azért már itt hangsúlyozni kell, hogy a nyílt erőszak alkalmazásának még e legitim formája is igen költséges és kockázatos, ezért csak a hatalomgyakorlás legvégső eszközeként célszerű használni. A kereskedelem, a pénz és médiafegyverek a hatalomgyakorlás, vagyis az uralkodó akarat átvitelének, legalább is látszólag békésebb, rejtettebb, következésképp fajlagosan olcsóbb és kisebb kockázatú eszközei voltak, vannak és lesznek. Az európai integráció egész történetét végigkíséri az a legmélyebb kérdés, hogy van-e lehetőség arra, hogy létrejöjjön a szuverén Európa Birodalom. A Római Birodalom széthullása után Nagy Károly idejében volt a legközelebb Európa egy ilyen egységes birodalom létrejöttéhez, ám az elmúlt 1200 év során minden ilyen kísérlet kudarcba fulladt. Ennek a legvalószínűbb oka az, hogy kizárólag a kora-kereszténység volt az egyetlen univerzális szellemi talapzat, amely alkalmas lehetett volna egy ilyen birodalom alapját képezni, ám a keresztény szakralitás megrendülése, amely már a XII. században elkezdődött, a XVI. századtól kezdve aztán teljesen illuzórikussá tett minden ilyen kísérletet. Sőt a XVII. században az 1618-48 között zajló harmincéves háború során mindkét szembenálló oldal a keresztényi szeretet nevében vitte végbe Európa történetének legszörnyűbb tömeggyilkosság-sorozatát, amelyet aztán csak a XX. század újabb „harmincéves háborúja” tudott felül múlni. Az 1949-ben létrehozott NATO a globális hatalmi szuperstruktúrát megjelenítő Amerika birodalmi hadászati ütőereje, amely katonailag eleve kijelölte Európa „helyét” a világtérképen. Bár a látszat szerint a katonailag erős Franciaország, Nagy Britannia és Németország meghatározó szereplői a NATO-nak, ám ez illúzió. Önmagában lehet bármilyen hadereje bármelyik európai államnak, a NATO globális birodalmi struktúrája Európát katonailag értelmezhetetlenné teszi. Ezért is hamis és álságos minden próbálkozás, amely önálló európai katonai ütőerő létrehozására irányul, méghozzá kétszeresen is. Az egyik tehát, hogy a globális birodalmi katonai erő, vagyis a NATO mint birodalmi hadsereg Európát mint katonai entitást nem létezőnek tekinti. A másik, hogy bármilyen „európai” haderő alkalmazása csak egységes európai identitás és szuverenitás talapzatán lenne értelmezhető, vagyis kizárólag egységes Európa Birodalom esetén. Ám ahogy a bevezetőben említettem, aligha véletlen, hogy minden Európa Birodalom létrehozására irányuló kísérlet kudarcba fulladt, és ennek alapvető oka az, hogy nincs közös európai identitás. Elvileg létezhetne ilyen, pontosabban létre lehetne hozni ilyen önazonosságot, de ahhoz előbb meg kellene nyílni annak a beszédtérnek, amely egységes narratívára építve elbeszélhetővé és megbeszélhetővé tenné mindezt. De mivel az európai diskurzus-tér az egész európai uniós uralmi struktúrával az élen, a globális birodalom vélemény-hatalmi gépezetének szimpla hajtószíja, így egyelőre a közös identitás létrehozására irányuló bármilyen törekvés teljességgel illuzórikus. E most felmerülő „ötlet” mögött gyaníthatóan a globális birodalom azon stratégiai célja húzódik meg, hogy az eurázsiai együttműködési rendszer elemei (Európa, Oroszország, Kína) közötti kapcsolatokat a lehető legellenségesebbé tegye. Ennek fő frontvonalát ma Ukrajna és egy a jövőben esetleg Oroszországgal szemben ellenségessé tehető Belorusszia képezné. Egy ilyen „európai haderő” bevetése ebben a térségben legitimebb volna, mintha a globális birodalom a NATO-n keresztül közvetlenül fordulna Oroszország ellen. Vagyis egy ilyen „európai haderő” valójában csak egy „reklámszatyor” lehetne, hogy látványtechnikailag elfedje a globális birodalom nyílt agresszióját Oroszország ellen, amelyet így volna mibe csomagolni.
Nagy valószínűséggel ugyan semmi sem lesz ebből a kísérletből, arra azonban jó, hogy a „cselekvés” látszatát keltse, és hogy tovább fokozza a feszültséget az Oroszország ellen irányuló hisztériakeltés terén. Mindez persze az uralkodó beszédtérben nem megjeleníthető, mert az már olyan mértékben torzult, hogy tökéletesen alkalmatlan erre. Tehát ez csak egy újabb kísérlet a káosz további fokozására.
– Josep Borrell uniós kül- és biztonságpolitikai főképviselő korábban többször felrótta az Európai Uniónak, hogy nem lép fel olyan unión kívüli országok megsegítésére, mint például a polgárháborús viszonyok közé sodródott Líbia. A polgárháború országon belüli erők küzdelme. Brüsszel milyen alapon választhat ki neki tetsző belső erőt, amelyet véres harccal támogat?
– Líbiában és Szíriában éppen a globális birodalom és a vele készségesen kollaboráló európai uralmi struktúrák provokáltak polgárháborút, tehát a főképviselő álságos törekvése inkább a politikai pornográfia műfajába tartozik. Vagy kicsit politikailag korrektebben fogalmazva „szükséglet-termelés”, amelynek során létrehozok egy szükségletet, amelyet aztán meglepő módon csak én tudok kielégíteni. Az európai uralmi eliteket rendkívül súlyos felelősség terheli, amiért ilyen cinikus gátlástalansággal asszisztáltak, és asszisztálnak ma is a világbirodalom programozott káosz létrehozására irányuló stratégiájához. Líbiában egyszerűen azért kellett likvidálni Kadhafit, akárcsak Szaddam Husszeint Irakban, mert tartósan szembeszegült azzal a birodalmi diktátummal, hogy olajat eladni és vásárolni kizárólag dollárelszámolásban lehet. Szíria uralmi struktúráját pedig azért kívánja likvidálni a globális birodalom, mert lehetővé teszi, hogy Oroszország katonailag jelen lehessen a Közel-Keleten. A globális birodalom optikájából szemlélve mindkét „csinált” polgárháború érthető és logikus, ám a kérdés inkább az, hogy Európa uralmi struktúrái miből gondolják, hogy mindkét törekvést támogatniuk kell. Már az eddigi európai kollaboráció is végzetes felelőtlenség volt, a konkrét katonai beavatkozás pedig egyenesen öngyilkosság volna Európa számára. Azok a bohózatba illő hivatkozások, hogy a demokrácia helyreállítása volna a Nyugat célja ezekben az országokban, vagy bárhol a világon, éppen azt mutatják meg, hogy a nyugatias demokrácia, (jogállam, emberi jogok stb.) csak egy teljesen önkényes hivatkozási alap, amely ürügyként szolgálhat bármilyen pusztító beavatkozásra. Talán van még esély az Európai Unión belül e veszélyes kalandok blokkolására.
– A miniszterek nem hivatalos munkaebéd keretében megbeszélést tartanak Jens Stoltenberg NATO-főtitkárral az EU és a katonai szövetség együttműködéséről. A NATO impotensnek bizonyult az iszlám invázió ellen. Stoltenberg tavaly ősszel bejelentette, hogy ő a klímaváltozás ellen akar „harcolni”; külső megfigyelők ezért orvosi kezelését látták szükségesnek. Az EU-hadsereg létrehozása még nyilvánvalóbbá tenné a NATO fölöslegességét. Mit léphet erre a NATO-t mozgató USA?
– A NATO főtitkári pozícióba kizárólag olyan személy kerülhet, akinek egész politikai pályája során minden megnyilvánulásában a Birodalom iránti feltétel nélküli hűség mutatkozott meg. Jens Stoltenberg pontosan ilyen figura, a norvég Munkáspárt ifjúsági szervezetének, majd magának a pártnak az elnökeként és miniszterelnökként is kizárólag a Birodalom iránti odaadás vezette, így meg is lett a „jutalma” a NATO főtitkársággal. A legfőbb feladata az, hogy bármilyen birodalmi döntést bármilyen áron keresztül vigyen a gépezeten, tehát egyszerű technikai elem a rendszerben.
A migráció, a klíma és a vírus mint a Birodalom nagy „világtémái” mind ugyanarról szólnak, és ez a totális ellenőrzöttség és engedelmesség. Arra szolgálnak, hogy az európai keresztény fehér embert mint történelmi entitást végleg felszámolják, a maradékot pedig „szigorúan ellenőrzötté” tegyék. Mindhárom egy-egy birodalmi fegyelmező fegyver-rendszer, és így a NATO-főtitkár mindkét ügyben „adekvát” választ adott. A NATO mint birodalmi haderő éppen a migráció fő elősegítője, és mivel a „klíma” ügy Oroszország és Kína ellen irányuló globális energetikai fegyver, így a főtitkár megnyilvánulásai ezekben a kérdésekben is tökéletesen szolgálják ki a Birodalom stratégiáját.
– A buzgólkodó tagállamok között ott látjuk Franciaországot, amely önmagán belül sem tud rendet tartani. További országok is belső zavargásokkal küszködnek. Az előző USA-külügyminiszter pont azokban a napokban féltette a fehéroroszországi demokráciát, amikor az amerikai városokban a BLM a legvéresebb akciókban pusztította a lakosságot. Rizikós-e, hogy zavaros célú EU-tagállamok külső katonai akcióikkal akarják elterelni a figyelmet belső tehetetlenségükről?
– Ahogy már említettem ez valójában csak figyelem elterelő uralmi pótcselekvés, a kezdeményezők is tudják, hogy ebből semmi nem lesz. A modern Nyugat egész zsákutcás létmódja jutott el a legvégső fázisába, a káosz, a felbomlás utolsó szakaszába, ahogy azt Oswald Spengler is megjövendölte a Nyugat alkonya című korszakos művében. Ezt a lebomlási folyamatot csak egy drámai történés, és ennek nyomán egy gyökeres szellemi változás fordíthatná meg. Pusztán elméleti szinten nem zárhatjuk ki ennek a lehetőségét, de a valószínűsége igen csekély.
Bogár László
Az elmúlt évszázadok során számos alkalom nyílt Európa számára, amikor szembesülhetett volna ezzel az önpusztító lejtővel, de mindig rossz irányba fordult, pontosabban hagyta, hogy tovább taszigálja lefelé ezen a lejtőn az a bizonyos „nem létező” világerő. Most is ugyanez a helyzet, se tudás, se bátorság, se becsület, így elég nehéznek látszik a visszafordulás. Amihez most már olyan roppant áldozatokra lenne szükség, amelyekre, ha eddig készen állott volna Európa, most nem lenne ebben a helyzetben, és ezzel a kör bezárul. A lélek mindig tiltakozik a halál ellen, pedig ami egyszer megszületett, az meg is hal egyszer. Hogy ez Európa esetében mikor következik be, azt nem tudhatjuk, de hogy jelenleg minden érzésével, gondolatával, döntésével és tetteivel ezt segíti elő, az biztos. Ám az is igaz, hogy mind az egyes személyeknek, mind az emberi közösségeknek mindig megvan a lehetősége, hogy bátran küzdjön a megmaradásért. A ma még életben lévő Európa előtt is nyitva áll az út.
Molnár Pál
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »
