Az EU fellépését sürgetik a mozambiki keresztényüldözéssel szemben

Az EU fellépését sürgetik a mozambiki keresztényüldözéssel szemben

Bemutatta fejlesztéspolitikai programját a 2021 januárjával kezdődő portugál elnökség az EP fejlesztési szakbizottságának. Hölvényi György, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője a mozambiki válságról és az új fejlesztési források (NDICI) felhasználásáról kérdezte az elnökség képviselőjét.

Hölvényi György néppárti politikus a mozambiki humanitárius válságra hívta fel ez új elnökség figyelmét. Emlékeztetett, hogy az észak-mozambiki iszlamisták által elkövetett erőszakos akciók az egész ország stabilitását veszélyeztetik. A helyi iszlamista fegyveresek felelősek a 2020 novemberében végrehajtott támadásokért is, amelyek során ötven embert fejeztek le. A képviselő kijelentette:

Hírdetés

Az eddigi gyenge hatékonyságú, elaprózódó fejlesztési eszközöket felváltó, egységes és célzott, közel nyolcvanmilliárd eurós forráscsoport felhasználására (NDICI) is kitért a politikus. A néppárti frakció fejlesztéspolitikai szakmai vezetője kiemelte, hogy mivel az új módszer alapjaiban fogja megváltoztatni az EU nemzetközi fejlesztési finanszírozását, illetve a migráció kiváltó okainak kezelését, így kiemelten fontos minden tagállam, köztük a közép-európai országok magasabb szintű bevonása.

A portugál elnökség részéről Francisco André külügyi és fejlesztési együttműködési államtitkár prioritásként jelölte meg a közepes jövedelmű országokkal, mint az észak-afrikai országokkal, illetve Ghánával és Kenyával való szorosabb együttműködést. Hölvényi György üdvözölte az elképzelést, rámutatva, hogy ezek az országok történelmi tapasztalataiknak és regionális elismertségüknek köszönhetően jelentős értékekkel járulnak hozzá az EU fejlesztéspolitikájához.

(EPP–HungarianPress)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »