Az EU és NATO is elítélte a Csehország elleni, Kínának tulajdonított kibertámadást Kulcsár Péter2025. 05. 28., sze – 13:02
Az Európai Unió, valamint a NATO is elítélte a Csehország elleni, Kínának tulajdonított kibertámadást, és a szabad, nyílt, békés és biztonságos kibertér szavatolására szólítottak fel.
Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő az Európai Unió nevében közzétett nyilatkozatában hangsúlyozta: az Európai Unió és tagállamai, valamint nemzetközi partnerei szolidaritást vállalnak Csehországgal a külügyminisztériumát célzó rosszindulatú kibertámadással kapcsolatban.
Emlékeztetett: az EU 2021-ben már felszólította a kínai hatóságokat, hogy tegyenek lépéseket a területükről elkövetett rosszindulatú kibertevékenységek ellen.
„Határozottan elítéljük a rosszindulatú kibertevékenységeket, amelyek ellentétesek az ENSZ-nek a kibertérben tanúsított felelősségteljes állami magatartásra vonatkozó keretrendszerével. Az államok nem engedhetik meg, hogy területükön rosszindulatú kibertevékenységeket folytassanak” – fogalmazott.
Az EU továbbra is együttműködik nemzetközi partnereivel a kellő gondosság és a felelős állami magatartás előmozdítására a globális, nyílt, szabad, stabil és biztonságos kibertér biztosítása érdekében – tette hozzá nyilatkozatában az uniós főképviselő.
Mark Rutte NATO-főtitkár az X-en közzétett üzenetében fejezte ki szolidaritását a szövetségesek nevében Csehországgal, majd azt írta: a NATO aggodalommal figyeli a Kínának tulajdonított „rosszindulatú kibertámadások” egyre növekvő gyakoriságát.
A szövetséges országok közös nyilatkozatban is kiálltak Csehország mellett, melyben elítélték a tagországok nemzetbiztonsága, demokratikus intézményei és kritikus infrastruktúrája aláásására irányuló rosszindulatú kibertevékenységeket.
A Csehországot célzó kibertámadás rávilágít arra, hogy a kibertér védelme kihívást jelent. A kiberfenyegetések elkövetői a szövetség destabilizálására törekszenek – hívták fel a figyelmet.
„Egy szabad, nyílt, békés és biztonságos kibertér szavatolása érdekében felszólítunk minden államot, beleértve Kínát is, hogy tartózkodjon a rosszindulatú kibertevékenységektől, tartsa be a nemzetközi jogot, tegyen eleget nyilvános nyilatkozatainak és nemzetközi kötelezettségvállalásainak, és az ENSZ minden tagja által megerősített, a kibertérben tanúsított felelős állami magatartás keretein belül járjon el” – tették hozzá.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


