Az EU eljárást indított Magyarország ellen a gabonaexport ellenőrzése miatt. Szlovákia is sorra kerülhet

Az EU eljárást indított Magyarország ellen a gabonaexport ellenőrzése miatt. Szlovákia is sorra kerülhet

Az megvan, hogy a nyugati versenyképesség csorbulásának elhárítása érdekében fél év múlva nem lehet orosz kőolajból készült üzemanyagokat exportálni az EU-ba? Nos, más területen épp a korlátozás kifogásolja az EU – ugyanabból az okból. Magyarország ellen megindult a kötelezettségszegési eljárás. Elvileg ugyanabból az okból Szlovákia ellen is meg kellene indítaniuk – kérdés, hogy éppen most mennyire előnyös Brüsszelnek a kettős mérce. Sejthetjük, hogy nem kicsit, Szlovákia egy évig a V4-ek soros elnöke.

Európában az energiaválságon kívül van egy infláció által is fokozott élelmiszerhiány is. Az idei termés a szélsőséges időjárás miatt szűkebb gabonakínálat, mint azt az előrejelzés jósolták. A gabonahiány nem döntött rekordot, de nemzetközi háborús helyzet és a mezőgazdasági inputok árának elszállása valamint Ukrajna és Oroszország helyzete miatt adódó túlkereslet miatt a mostani gabonahiány mégis nagyobb üthet, mint korábban érezhettük.

Azt a legtöbben elismerik, hogy az EU-s intézkedések – legyen szó energiafelhasználásról és mezőgazdasági szabályozásokról – és egyes európai országok elhibázott kormányintézkedései együttesen csak rontottak a helyzeten az elmúlt időszakban. Elég megnézni, mi történik Hollandáiában és hogy milyen irányba mutat mindez.

És ha ez nem lenne elég, az Európai Unió felszólította Magyarországot, hogy szüntesse meg a gabonára kirótt kiviteli korlátozásokat. Az Európai Bizottság úgy határozott úgy határozott, hogy kötelezettségszegési eljárást indít Magyarország ellen a gabonaexportnál kötelezővé tett előzetes bejelentési kötelezettség miatt. 

A magyar jogszabályi rendelkezések értelmében a szóban forgó intézkedés nem tiltja meg a gabona kivitelét, de kötelező bejelenteni a kivitelire szánt mennyiséget, amelynél az államnak elővásárlási joga van.

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy gabonaellátási problémák esetén a magyar állam dönthet úgy, hogy a szerződéses árat megfizetve átveszi a vevő helyét.

Az Európai Bizottság szerint azonban ez az intézkedés összeegyeztethetetlen a közös piacszervezésre vonatkozó uniós szabályokkal. És annak ellenére, hogy jelenleg még nem alkalmazzák az exporttilalmat, Brüsszel az intézkedés eltörlését követeli – függetlenül attól, hogy jövőben akár még szükség is lehetne az ilyen intézkedésekre.

Hírdetés

Magyarországnak most két hónap áll rendelkezésére, hogy választ adjon a Bizottságnak.

Szlovákiában is hasonló törvény van hatályban. Kevésbé nagy felhajtás mellett az Agrárminisztérium szintén hasonló határozatot fogadott el. A július 1-jétől érvényes irányelv előírja minden élelmiszeripari áru 400 tonnánál nagyobb exportjának bejelentését. A minisztérium ezután megvizsgálja, hogy fenyeget-e veszélyes készletcsökkenés a kivitel kapcsán. Ha nem, akkor engedélyezik az exportot.

A javaslatot egyébként az SaS is kritizálta, bár megszavazta, ugyanakkor figyelmeztetett, hogy az sértheti az uniós jogot.

Mindazonáltal azt látjuk, hogy a szlovák kormány engedélyezte bizonyos élelmiszerek szavatossági időn túl történő árusítását is, ami azért nem az élelmiszerellátás száz százalékos garanciájára utal.

Az aligha kétséges, hogy a globális gabonahiány miatt hatalmas szívóerő lesz az piacon, ami nyomás alá helyezheti a mezőgazdasággal rendelkező országokat. A fentiekhez hasonló intézkedések nélkül felmerül a kérdés, hogy válsághelyzet esetén mi fogja megakadályozni egy adott ország learatott termésének külföldre történő értékesítését – a folyamatosan dráguló gabonát nyilván tőkeerős nyugati országok tudnák leginkűbb megfizetni.

Megjegyezzük, az EU részéről nem ez az első próbálkozás a tagállami hatáskörök ilyen jellegű lebontása irányába. nemrég Manfred Weber az Európai Néppárt vezetője július elsején vetette fel, hogy közös uniós ellenőrzés alá kellene vonni az európai gáztárolókat és egyenlően kellene elosztani a földgáz mennyiségét. Ma már tudjuk, hogy míg Szlovákia tárolói az éves fogyasztás 40 százalékára, a magyarországi tárolók pedig a 26 százalékára vannak feltöltve, addig a német gáztorolók a német éves igény alig 16 százalékát tudják kiszolgálni – és az Északi Áramlat 1 leállása miatt már most megkezdték meríteni a készleteket….

Körkép.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »