Az elmúlt hetekben a mainstream sajtó felpörgette a Kína elleni propagandát. A háttérben az áll, hogy minél kilátástalanabbá válnak a progresszívok esélyei az EP-választáson, annál keményebben tolják azt az agendát, aminek teljesítése a balliberális erők feladata lenne az EU-ban. Brüsszelben már jó ideje geopolitikai indíttatású eljárások indultak kínai cégek és beruházások ellen, egy ideje pedig már építik azt a narratívát, miszerint „Kína ellenséges szándékkal növeli Európa kereskedelmi kitettségét”. Itt lényegében arról van szó, hogy féligazságokkal ágyazzanak meg az EU és Kína kereskedelmi kapcsolatainak korlátozásra. Nem meglepő módon, ez elsősorban az Egyesült Államok érdeke, nem Európáé, az európai gazdaság pedig az orosz-ukrán háború miatt elfogadott 13 szankciós csomag után egy újabb globális hatású „öntökönlövéssel” az intenzívosztályról akár a hullaházba is kerülhet.
Amikor azt tapasztaljuk, hogy valamilyen gyógyszerből, vagy olcsó tömegtermékből átmenetileg hiány van, akkor valószínűleg az EU Kína elleni gazdasági politikája áll mögötte.
Ennek háttere, hogy az elmúlt másfél évtizedben az európai-kínai nettó kereskedelmi mérleg 400 milliárd euróval a kínaiak javára billent. Magyarul: 400 milliárd euróval több kínai terméket vásárolt az EU, mint amennyi uniós terméket vett Kína.
A dolog akkor vált tarthatatlanná, amikor az Egyesült Államok számára Kína már nem csak riválissá, hanem ellenségképpé vált. Mivel Európa már az orosz-ukrán háború idején sem tudta megvédeni saját érdekeit az amerikai elvárásokkal szemben, Kína esetén is elindult egy folyamat, ami folyamatosan növelte az európai-kínai kereskedelem közti akadályokat.
Ennek eredményeképpen tavaly 15 év után először, csökkenni kezdett az európai-kínai kereskedelem kínai többlete. Csakhogy az USA-nak mindez nem elég, és Brüsszelben amerikai ösztönzéssel gőzerővel dolgoznak egy olyan sémán, ami folytatja a kereskedelmi kapcsolatok fellazítását és beszűkítését. Miért?
Az Egyesült Államok első számú kihívója a globális térben ma Kína, amelynek minden esélye megvan, hogy néhány évtizeden belül katonai erőben is paritásban legyen az USA-val. A washingtoni stratégák ezért próbálták korlátok közé szorítani a szárnyait bontogató távolkeleti országot. Ezt pedig a gazdasági megfojtás eszközével érnék el. Ha csökken Kína bevétele, akkor kevesebbet költhet fejlesztésekre, hadseregre, a Globális Dél országaiba is kevesebb működőtőkét küldhet ki.
Az Egyesült Államok ezért a Csendes-óceán nyugati felében egy sor katonai védelmi megállapodást kötött, a régi térségbeli szövetségesekkel együtt így keleti irányból lényegében beszorította Kínát egy félgyűrűvel: Japán, Tajvan, Dél-Korea, Fülöp-szigetek, Malajzia, Vietnam vonala mentén. Van egy második védvonal is az első mögött, ami Japántól a támaszpontként használt Guam szigetén át Ausztráliáig tart.
Ennek a kettős félgyűrű a feladata korlátozni Kína gazdasági és katonai terjeszkedését – katonai terjeszkedés alatt pedig azt kell érteni, hogy vitatott jogállású lakatlan szigeteket foglal el és épít át katonai támaszpontokká.
A fenti körülmény miatt egyre nő a térségben a feszültség. Az USA azonban próbál megnyitni egy másik frontot is Kína ellen, amelynek helyszíne Európa.
Az amerikaiak az elmúlt években jelentősen korlátozták Kína amerikai bevétel-, technológia- és beruházás-szerző képességét. Most pedig rákényszerítenék Európát ugyanerre, hogy Kína elvessze legjobban fizető ügyfeleit: a németeket, a hollandokat, és más uniós országokat.
Erről szól néhány évvel ezelőtt a Huawei-ügy, amivel megpróbálták elérni, hogy Európa mondjon le a kínai IT-technológiáról. Ez részben sikerült is Washingtonnak. Most a narratíva a „veszélyes gazdasági kitettségről” szól, méghozzá úgy, hogy brutális kettős mércét alkalmaznak a kérdésben.
Tény ugyanis, hogy az EU továbbra is 290 milliárd euróval több kínai terméket vásárol, mint amennyi terméket el tud adni Kínában. Csakhogy nem csak Kína okoz problémát az EU-nak, hanem maga az Egyesült Államok, amely az orosz-ukrán háború égisze alatt – a teljesen alkalmatlan vagy megvehető európai vezetés döntéseinek köszönhetően – valósággal kiszívja Európából a működőtőkét, miközben függővé teszi Európát az amerikai haditechnikától, energiaforrásoktól, sok esetben úgy, hogy épp Oroszországtól vásárolja a forrásokat, amit aztán többszörös áron ad el európai „partnereinek”.
Az Európai Bizottság nemrég kiszivárgott belső használatra szánt elemzése mindenesetre egyelőre még nem tervez teljes kereskedelmi szakítást Kínával. Azt egyrészt lehetetlen lenne lenyomni több tagállam torkán, másrészt azt állítja a Bizottság, hogy Kína „még fontos beszállítói szerepet kaphat az európai értékláncokban”.
A leányálmokat dédelgető jelentés azzal próbál érvényt szerezni Kína-ellenes érveinek, hogy Peking nem mer majd kereskedelmi háborút indítani Európa ellen, mert jelentős bevételeket veszítene el, és rá van szorulva az EU piacára, miután az USA már megszorongatta saját terepén.
Csakhogy a jelentés nem veszi figyelembe, hogy Kína a világ gyárközpontjává vált, és a feldolgozóipari globális hozzáadottérték harmada Kínában jön létre. Ma a globális exportkereskedelem 18 százaléka az övé (Európa részesedése már csak 9 százalék). És Kína birtokol egy sor alapvető technológiai alapanyag bányászati és gyártási kapacitását.
Nagyon könnyen az a helyzet állhatna elő, mint Oroszország ellenében. Miközben az Európa saját maga számára káros intézkedéseket hozott, az USA továbbra is nagy tételben kereskedik Oroszországgal, növelve helyzeti előnyét Európával szemben. Nem kizárt, hogy az USA épp most alakít ki egy számára előnyös helyzetet, ahol az EU kárára szorosabbra fűzi kapcsolatát Kínával – amivel egyúttal kiszolgáltatottabbá is teszi Kína gazdaságát az amerikai piac felé.
Ez tehát a nagykép, így amikor a hírekben „veszélyes kitettségről”, kínai „emberjogi kérdésekről”, „féldiktatúráról” hallunk, akkor ott kőkemény geopolitikai és gazdasági érdekeket kell érteni. Ahogy azt is látni kell, hogy az a brüsszeli narratíva, ami Kínát fenyegetésként akarja ábrázolni, alapvetően azt szolgálja, hogy az EU újabb gazdasági öntökönlövéssel saját kárára hozza helyzetbe az Egyesült Államokat. .
Hogy milyen távlati célok vannak, nehéz elképzelni. Az Egyesült Államok azonban csak nyerhet a dolgon. Ha leépülnek az európai-kínai kereskedelmi kapcsolatok, akkor az USA leláncolhatja Kínát, és tönkre teheti Németországot, végérvényesen megoldva az évtizedek óta kifogásolt európai versenyképesség problémáját.
A helyzet ésszerű rendezéséhez ütőképes európai vezetésre lenne szükség, amely gátat tudna szabni az amerikai terveknek legalább addig, amíg Németországban és egy sor más európai államban stabil és szuverén kormányok nem tudnak alakulni a következő pár évben.
körkép.sk
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »
