Az Európai Unió 5,5 millió eurós gyorssegéllyel menti meg a Szabad Európa Rádiót, miután az amerikai Trump-kormányzat felfüggesztette a médium finanszírozását. Indoklásuk szerint a támogatás célja a kormányzattól független újságírás fenntartása, elsősorban a közép-ázsiai és kaukázusi térségben.
Az Európai Unió 5,5 millió eurós sürgősségi támogatással segíti a Szabad Európa Rádió (RFE/RL) működését, miután az amerikai Trump-adminisztráció márciusban felfüggesztette a médium finanszírozását – írja az Index.
Indoklásuk szerint az uniós támogatás célja, hogy biztosítsa a független újságírás fennmaradását. Az összegből nem támogatható a Szabad Európa Rádió 27 nyelvének mindegyike Kelet-Európa, Közép-Ázsia és a Közel-Kelet 23 országában, ezért elsősorban a közép-ázsiai és kaukázusi térség lesz fókuszban – jelentette be Kaja Kallas észt miniszterelnök, aki az EU külügyminiszteri tanácskozását követően szólalt meg Brüsszelben.
Kallas hangsúlyozta, hogy „a szűretlen tartalom burjánzásának idején a független újságírás fontosabb, mint valaha”.
A Szabad Európa Rádió 1949-ben kezdte meg működését amerikai kongresszusi finanszírozással, elsődleges célja akkoriban az volt, hogy eljuttassa a szabad világ híreit a kommunista diktatúrák alatt élő népekhez. Az amerikai kormány a támogatás felfüggesztését a médium liberális elfogultságával indokolta.
Index, hirado.hu
Nyitókép: Michal Cizek/AFP
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »