Az EU 10 százalékkal növelte az elektromos és hibrid járművek exportját tavaly

Az EU 10 százalékkal növelte az elektromos és hibrid járművek exportját tavaly

Az Európai Unió országai 64,7 milliárd euró értékben exportáltak elektromos és hibrid járműveket tavaly, ami 10 százalékkal meghaladta a 2024. évit az Eurostat, az unió statisztikai hivatala honlapján közzétett adatok szerint.

Az EU eközben kevesebbért, 45,1 milliárd euróért importált ugyanilyen járműveket tavaly, 4 százalékkal meghaladva az egy évvel korábbit.

Az Európi Unió által exportált hibrid és elektromos autók 32 százaléka az Egyesült Királyságba, 17 százaléka az Egyesült Államokba került.

Hírdetés

Ez azt jelenti, hogy a teljes kivitel csaknem a felét ez a két ország piaca szívta föl. A fennmaradó mintegy 50 százalék sok ország között oszlott meg, de egyik sem ért el kétszámjegyű részesedést.

A tavaly az EU-ba importált elektromos vagy hibrid autók közel háromnegyede csupán négy országból származott: Kínából, Japánból, Dél-Koreából és az Egyesült Királyságból. Erre a négy országra jutott az EU teljes importjának 73 százaléka tavaly. Kína részesedése önmagában 26 százalékot tett ki.

MTI/Felvidék.ma


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »