Az ET bizottsága közölte, melyek a legsúlyosabb problémáink: a "romaellenes rasszista erőszak", nem vagyunk elég kedvesek a felvonuló buzikkal, és nem elég kényelmesek a menekültközpontjaink

Az ET bizottsága közölte, melyek a legsúlyosabb problémáink: a "romaellenes rasszista erőszak", nem vagyunk elég kedvesek a felvonuló buzikkal, és nem elég kényelmesek a menekültközpontjaink

A magyarországi menekültbefogadó állomásokon nagyon rosszak a körülmények, durva a bánásmód, nincs elég mód jogi segítség vagy civil társadalmi támogatás igénybe vételére – állapítja meg "nem-kormányzati szervezetektől" kapott tájékoztatás alapján a strassburgi székhelyű Európa Tanács (ET) "rasszizmus és intolerancia elleni szakértői bizottsága", az ECRI által frissen közzétett jelentése.

Nyitott befogadó állomásra velük, hadd terrorizáljanak és bűnözzenek!

A dokumentum emlékeztet arra, hogy 2013 januárjában "kedvezően" változott a menekültügyi törvény, és a "menekültekkel" szemben addig főszabály szerint alkalmazott őrizetbe vételre már csak kivételes jelleggel került sor. Ez növelte a "menekültek" beáramlását: a 2012-es 2157 fővel szemben 2013-ban már 18900-an adtak be menedékkérelmet Magyarországon.

"A fogadó létesítmények túlzsúfoltak lettek, a higiénia és a biztonság gyors romlásnak indult" – olvasható a jelentésben.

Az ECRI olyan tájékoztatást kapott, hogy a menedékkérők mintegy 22 százalékát fosztják meg személyi szabadságától. Az Európa Tanács szakértői "nagyon aggasztónak találják", hogy a zárt menekültbefogadó állomásokra gyermekekkel érkező családok is kerülnek. Beszámolók szerint – olvasható a jelentésben – önkényességre utal annak eldöntési módja, hogy ki kerülhet a nyitott befogadó központba, és kit helyeznek el a zárt részlegen. Ez utóbbi helyeken nem ritka a fizikai, illetve verbális bántalmazás – írja az ECRI.

Hírdetés

A dokumentum kitér arra, hogy néhány létesítményben éhségsztrájkra és tiltakozó megmozdulásra is sor került. Az Európai Bizottság 2013 októberében kötelezettségszegési eljárást kezdeményezett Magyarországgal szemben, és azóta folyik a vita a magyar hatóságokkal – áll az ECRI-jelentésben. Az ET szakértői csoportja azt indítványozza Magyarországnak, hogy csak végső esetben alkalmazza a "menekültek" őrizetben tartását, és lehetőleg nyitott befogadó állomásokon helyezze el az érkezetteket, különösképpen a családokat.

Na mi a legsúlyosabb magyarországi probléma, csak nem az idős magyarok gyilkolászása?

Az ECRI országjelentése nem csupán a menekültügyről szól, hanem kitér egyéb jelenségekre is.

Megállapítja, hogy "egy radikális jobboldali párt nyíltan fellép romaellenes, homofób és idegenellenes gyűlöletbeszéddel". A "gyűlöletbeszéd" azonban – teszi hozzá – nem korlátozódik a szélsőséges pártokra és csoportokra, hanem máshol is előfordul a politikai spektrumon belül, és "néhány alkalommal a hatóságok adósak maradtak azzal, hogy megszólaljanak az ilyen gyűlöletbeszéddel szemben". Ennek eredményeként a "romákra, zsidókra, melegekre és menedékkérőkre tett becsmérlő kijelentések közhellyé váltak a közbeszédben". A média egy része "nyíltan rasszista tartalmakat terjeszt" az ECRI szerint.

A jelentés a "romaellenes rasszista erőszakot" (!) "az egyik legsúlyosabb magyarországi problémának nevezi". Azt állítja, hogy "félkatonai csoportok szerveztek felvonulásokat és törvénytelen őrjáratokat a roma közösség megfélemlítése érdekében". A Budapest Pride "neonáci csoportok homofób támadásainak célpontja lett". Az utóbbi időben "migránsok, menedékkérők lettek rasszista erőszak elszenvedői" – írja az ECRI. A dokumentum összeállítói szerint "a romák társadalmi befogadását célzó stratégia eddig kevés eredményt ért el, és nem képes kiküszöbölni a szegregációt az oktatásban".

(MTI nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »