Paskai László P. Pacifik ofm szelleme ott lebeg Esztergom felett. 2020. június 4-én is élt még az a szellemiség, amelyet a néhai békepap, későbbi esztergomi érsek képviselt: némák maradtak a haragok a Bazilika tornyában. Mária országának főtemplomában, Magyarország egykori első fővárosának színhelyén.
Az okokat nehéz lenne nem megfejteni. Az egyházban is párhuzamos világot élünk. Ám, még vannak Krisztust követő papjaink… Szent István városának harangjai nem először maradtak némák, mint ahogyan főpapjaink közül sem az első ennek a templomnak a plébánosa, aki nekifutásból rúg nagyot a nemzetbe, Mária, a Magyarok Királynője nemzetébe.
Szemben Csernoch Jánossal, Mindszenty József esztergomi érsekkel, Zadravecz István néhai ferences tábori püspökkel… és sorolhatnám egyházam nagyjait, akik bizonyára rossz szemmel nézték odafentről ezt a néma harangozást.
Miért épp Paskai jutott eszembe Trianonnal és a harangozással kapcsolatban? Mert két emlékem is fűződik Paskaihoz az említett ügyekben.
Fiatalon is sokat jártam Erdélybe és az ott tapasztalt egyházelnyomás, papi sorsok, a ferencesek akkor még hányatott helyzete nem hagyott nyugodni. Mivel az óbudai Kórház utcában laktunk, sokszor volt alkalmam találkozni a szintén itt lakó Paskaival, aki fekete aktatáskájával és kék lódenkabátjában várta a 33-as villamost, amellyel a Központi Szemináriumba ment reggelenként (akkor még nem volt sem veszprémi koadjutor, sem esztergomi érsek). Egy ilyen alkalommal a villamosmegállóban – mint szoktam – nagy „Laudeturral” köszöntem neki, s
hiszen… és soroltam a Gyulafehérvárott, Farkaslakán, Székelyudvarhelyen hallottakat. Paskai egyre vörösebb lett kiselőadásom alatt, majd, mint egy erkölcseiben megkérdőjelezett vénkisasszony rám rivallt: –
Szavai ma is úgy hatnak, mintha most hallanám. Ő felszállt a villamosra, és vártam egy 18-ast, és egy életre leírtam apám régi barátját, aki szintén leírta, miután elmeséltem otthon a történteket. És Paskai nem jött hozzánk többé kávézni, apámmal beszélgetni.
Válaszában Paskai érsek a következőket írta:
Ezerkilencszázkilencven óta tehát semmi sem változott. Esztergomban, a bazilikában! Ott, ahol két olyan érsek pihen az altemplomban, akik egykor országosan elrendelték a harangozást. Csernoch János 1920. június 4-én, Mindszenty pedig 1947. február 10-én.
A 100. évforduló némasága mindent elmond, felesleges minden szó…
Bocsánatkérés? Mea culpa? Minek? Ezt a „mulasztást” (?) csak száz év múlva lehetne majd korrigálni. Ha száz év múlva lesz még ott (addigra már mecsetté alakított) bazilika, s ha lesz még, aki hiányolja a harangzúgást – a müezzin imára hívó hangja mellett…
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »
