Az esküdtszék hamis tanúzás miatt javasolt vádemelést a 2020-as amerikai elnökválasztás után történtek miatt

Eskü alatt tett hamis tanúvallomás miatt vádeljárást javasolt többek ellen az a különleges esküdtszék, amely a 2020-as amerikai elnökválasztás eredményének megváltoztatásra irányuló kísérletet vizsgálta – áll a csütörtökön részlegesen nyilvánosságra hozott jelentésben.

Az esküdtszék Fanni Willis atlantai kerületi ügyész kezdeményezésére alakult meg tavaly májusban azzal a céllal, hogy kiderüljön: történt-e bűncselekmény a 2020-as elnökválasztást követően, amikor Donald Trump hivatalban lévő elnök nem ismerte el vereségét.

Ez az esküdtszék január elején megszűnt. Jelentésének nyilvánosságra hozataláról vita alakult ki, majd ezen a héten hétfőn egy bíró úgy döntött, hogy részlegesen tárható a közvélemény elé a dokumentum. A jelentés legfontosabb következménye vádemelési javaslat lehet a 2020-2021 fordulóján történtek miatt. A bíró ahhoz nem járult hozzá, hogy az érintettek neve nyilvánosságra kerüljön.

Hírdetés

Fanni Willis, a Demokrata Párt által az ügy kivizsgálására jelölt ügyész a vizsgálatot egy 2021. január 2-i telefonhívásra alapozta, amelyben Donald Trump Georgia állam adminisztrációjának vezetőjét arra kérte: találjanak annyi szavazatot, hogy az államban megforduljon az eredmény. A különleges esküdtszék működésének hét hónapja alatt meghallgatott 75 tanút, köztük Rudy Giulianit, New York volt polgármesterét, Donald Trump ügyvédjét és Georgia állam jelenlegi, republikánus párti kormányzóját is.

A 2020-as amerikai elnökválasztáson Georgia államban Joe Biden mintegy 12 ezer szavazattal győzött, ami meghatározó volt a választás országos végeredményét tekintve.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »