Az esemény, ami értelmet adott Adolf Hitler életének

1914. augusztus 2. Hatalmas tömeg hallgatta a müncheni Odeonsplatzon, amint egy katona felolvassa szerbeknek szánt német hadüzenetet.

Ferenc Ferdinánd trónörökös és felesége, Chotek Zsófia grófnő meggyilkolása olyan események láncolatát indította el, amelyek alig másfél hónapon belül egy addig még sosem tapasztalt háború kitöréséhez vezettek. A háborús készülődés és a kezdeti lelkesedés tüze hatja át a történelmi Odeon téren összeverődött emberek lelkét; ki feszülten figyelve, ki mámoros állapotban veszi tudomásul, hogy ezennel Németország hadviselő féllé vált. A tömegben elvegyülve ott áll a kalapját lengető, akkor 25 éves Adolf Hitler is.

Hírdetés

A bécsi diplomácia Németország biztatására 1914. július 23-án ultimátumot nyújtott át Szerbiának, majd az ultimátum lejárta után július 28-án, pontosan egy hónappal a szarajevói merénylet után hadat üzent. Nem kellett sokat várni az szláv testvéreivel együtt álló Oroszországhoz intézett német hadüzenetre sem; majd miután bevonultak Luxemburgba, a német csapatok benyomulnak Belgium területére is, amire válaszul Nagy-Britannia hadat üzen Németországnak. Ez volt az a pillanat, a Német Birodalom hadba lépése, amikor – mint később állította – Hitler élete értelmet nyert.

A müncheni Odeonsplatzon látható tömegről kép is készült, ám a fekete-fehér felvétel megjelentetésére jó sokat kellett várni: a fotót elsőként a NSDAP hivatalos lapja, a Hermann Esser által szerkesztett Illustrierte Beobachter (1926-1945) 1932. március 12-én, az aktuális választások előtt alig egy nappal tette közzé, mintegy válaszként arra a hazug támadásra, miszerint Hitler nem volt hazafi, és elmenekült a katonai szolgálat elől az Osztrák-Magyar Monarchiából.

Az azóta eltelt száz évben sajnos nem került elő az eredeti fénykép negatívja, s a korabeli filmhíradók alapos tanulmányozása során sem sikerült azonosítani a Führert. Heinrich Hoffmann, aki egyébként a lap egyik alapítója és vezető riportere volt, mindig is azt állította, hogy 1929-ben véletlenül fedezte fel Hitlert a képen, miután a későbbi Führer meglátogatta, és említést tett neki arról, hogy jelen volt a gyűlésen.


Forrás:harcunk.info
Tovább a cikkre »