58 éves volt, amikor Major Tamás szerződtette a Nemzeti Színházhoz. Bár három mondatnál többet talán egyetlen szerepében sem kellett elmondania, innentől kezdve már nem volt megállás. Pedig igazi színészdinasztia oszlopos tagjának számít, székely apja és királyhelmeci anyja bejárták az egész Kárpát-medencét, s amikor nyugdíjba vonultak, ő követte őket a színészi pályán. Mégis 1950-ig kellett várnia arra, hogy a Nemzeti színpadára léphessen. Ekkor fedezi fel a film is, ő maga úgy emlékszik, hogy közel 300 filmben játszott. Kicsi, vagy még kisebb szerepeket. Országos hírnevet mégis az 1973-as postásreklám hozza meg számára, amikor már túl a nyolcvanon, vele reklámozzák az akkoriban bevezetett irányítószámokat. 130 éve született Siménfalvy Sándor.
Kovászna megyéből származó apja, Siménfalvy Gyula különböző vidéki és vándortársulatokkal járja az Osztrák-Magyar Monarchia magyarlakta településeit, van, ahol kisebb, van ahol nagyobb szerepek jutnak neki. Feleségét is a színházban ismeri meg, a nála tizenkét évvel fiatalabb Ligeti Dernői Vilma primadonna Királyhelmec szülöttje. Gyermekeik közül ketten, Sándor és Ida is a szüleik gyönyörűségekkel és küzdelmekkel teli pályát választják, sőt egy másik testvérük fia, Lajos, valamint annak lánya, Ágota ugyancsak. Utóbbi a Budapesti Operettszínház üdvöskéje, akit több musicalben láthattunk, s láthatunk ma is.
Ahogy Blaha Lujza csupán a véletlennek köszönheti, hogy Rimaszombatban látta meg a napvilágot, ugyanilyen véletlennek köszönhette Siménfalvy Sándor, hogy egy felvidéki, erdőháti kisvárosban, Szenicén (Senica) született, amelyet annak idején tizedannyian laktak, mint ma, de a település nagy többségének akkor is szlovák volt az anyanyelve. Az 1890-es népszámláláson a 2 922 számon tartott lakóból 2 050-en vallották magukat szlováknak, s még német (476) is több volt, mint magyar (380). Természetesen nem sokáig időztek az Erdőháton, ahol legfeljebb egy-két magyar nyelvű előadásra volt igény, így a kis Sándor is bejárta a monarchiát, mire révbe ért.
Csak az érdekesség kedvéért jegyezzük meg, hogy a középiskoláit is három helyen, Temesváron, Győrben és Székelykeresztúron végezte. 16 éves, amikor színészegyesületi vizsgát tesz, de nem színészként kezdi a pályáját, hanem artistaként és állatidomárként.
Putnokon mutatkozik be a közönség előtt, s amikor szülei 1911-ben úgy döntenek, hogy befejezik aktív színészi pályájukat, úgy dönt, ő is megpróbálja a színpadi létezést. Különböző társulatokban lép fel táncos-komikusként, bejárja Felvidék jelentős részét, láthatják Homonnán, Lőcsén, Iglón, majd ahogy sok más társáét, az ő életét is majdnem derékba töri az első világégés.
Hat évig katonáskodik, megjárja Doberdót, Isonzót, Piavét, de túléli. Vidéki társulatok tagjaként járja az immár szűkebbre szabott Magyarországon, nagy-nagy szegénységben, s amikor mások már a nyugdíjra gondolnak, ő tesz még egy próbát, bejelentkezik a Nemzetibe. Várkonyi Zoltán hallgatja meg, s mivel akkoriban szükség volt a parasztarcokra, Major Tamás szerződteti. „Arca mint az aszalt szilva, csupa ránc, redő, és sárgásbarna, mint az ősszel lehulló falevél. Haja gyér, deres, hátul hosszú, csaknem a válláig ér. Fején bársonykalap, vagy taplósapka. Egyszerű, közvetlen és nyugodt, mint az erdőn élő emberek, mintha a Nemere szele fújta volna ide keletről, a Királyhágón túlról” – írja róla akkori Nemzetis kollégája, a nála évtizedekkel fiatalabb Szatmári István (A legöregebb magyar színész). A Sors különösen furcsa fintora, hogy szinte egy napon halnak meg 1988-ban. Igaz, Simi bácsi 96, míg Szatyi mindössze 63 éves korában. Egy szovjet darabban, a Ljubob Jarovajában aratja első nagy sikerét a Nemzeti deszkáin (ebben az előadásban fedezik fel Bessenyei Ferencet is), Bajor Gizi meg is kérdezi tőle: „Emberke, te eddig hol csellengtél?”
Nem mondhatjuk, hogy a későbbiekben fontosabb szerepeket kapott volna, ugyan ki emlékszik Tamás szerzetes figurájára a Szeget szeggel című keserű komédiában, vagy Ködmön Andrásnál is vannak fontosabb figurák az Úri muriban. Mégis, Simi bácsi nélkülözhetetlen lett a magyar színházi életben, sokszor egy-egy mondatos megjelenései életet vittek egy-egy haldokló előadásba. Ha valaki, ő halálkomolyan vette, hogy amíg egy főszereplőnek három órája van arra, hogy az arcát megjegyezzék, neki sokszor egy-egy perc alatt kell a halhatatlanságig eljutnia.
S itt érdemes megállni egy pillanatra, nem feledve a magyar színpad legendás epizodistáit, akik szinte minden filmben feltűnnek kisebb-nagyobb szerepekben. Bánhidi László, Farkas Antal, Gyenge Árpád, Kéry Gyula, Horváth József, Makláry Zoltán és még sokáig folytathatnánk a sort. De szinte mindegyiküknek jutott az idők során egy-egy nagyobb szerep is. Bánhidi Laci bácsi eljátszhatta Matula szerepét a Tüskevárban, Makláry Zoltán Bogáncs gazdáját a szintén Fekete István regényéből készült játékfilmben (a feleségét Siménfalvy Ida játszotta), ahogy a Nemzetiben megkapta Gellért Endrétől a Ványa bácsi címszerepét is egy legendás Csehov-előadásban. Míg Gyenge Árpád a gyevi bíró emblematikus alakját A világ közepe című tévéfilmben.
1952-ben a kassai születésű Bán Frigyes hívja az Első fecskék című kötelezően letudott szocreál opuszába, ahol a lexikonok az utolsó névként tüntetik fel Siménfalvy nevét, szerepe ismeretlen. Fábri Zoltán 1954-es Életjel című filmében már van neve, ő Márkus, míg a szintén ebben az évben készült Hintónjáró szerelemben Juhász Józseffel közösen a kártya szerelmesei. Innentől kezdve szinte minden második magyar filmben feltűnik, a Játékfilmek 1931-1998 című kötet 89 szerepéről tud, s ekkor még nem beszéltünk a tévéjátékokról. A játékfilmek közül találkozhatunk vele Várkonyi legendás történelmi tablóiban (A kőszívű ember fiai, Kárpáthy Zoltán, Egri csillagok), ahogy a Gábor diákban, a Vasvirágban, a Dúvadban, Az aranyemberben, a Hattyúdalban, a Bogáncsban, a Húsz órában és nagyon sokáig sorolhatnánk. 1962-ben Kovács András hívja harmadik játékfilmjébe, a Galambos Lajos (nem azonos a Lagzi Lajcsi nevű celebbel) forgatókönyvéből készült Isten őszi csillaga című paraszti tematikájú drámába, amelyben Károly bácsi kétmondatos szerepét kapja, s pár jelenetet. Mégis sokan az ő „haldokló arcát” viszik magukkal a moziból, pedig a filmben feltűnik az akkori magyar színészvilág java, Págertől Bessenyeiig, Avartól Törőcsikig, Görbe Jánostól Pálos Györgyig, s az epizodisták közül Gyenge Árpádtól Farkas Antalig. Siménfalvy Sándor a Magyar Filmszemlén elnyeri a legjobb epizódalakítás díját, s három évvel később megkapja az érdemes művész címet is. Ha még ma is élne, biztosan begyűjtötte volna már a Gobbi Hilda által alapított Aase-díjat is.
Évtizedeket él boldog házasságban második feleségével, Lukács Teréz színésznővel, aki a már nyolcvanas éveiben járó, s látásproblémákkal küszködő színész egyetlen biztos támasza. 1979-ben együtt szerepelnek Gyöngyössy Imre és Kabay Barna Orvos vagyok című filmjében. Három évvel később az egész országot megrázza a hír, hogy a Vörös Hadsereg útján (a mai Üllői úton) autójuk, amelyet a felesége vezet, frontálisan ütközik egy másik gépkocsival, s az asszony a helyszínen szörnyethal.
A 90 éves Simi bácsi kisebb zúzódásokkal megússza, s az élet ráadásként még hat évet ad, s ebbe még belefér egy parányi szerep a Sárközi György regényéből készült Mint oldott kéve című tévésorozatban is.
Első színpadi sikerét hatévesen aratta, amikor a nézőtéren ülve riadtan látta, hogy a színpadon a bakó épp a Hunyadi Lászlót játszó apját készült lefejezni. „Ne bántsák az apámat!” – ordít fel a kisfiú a színpadra, s a nézőtéren hirtelen senkit sem érdekel, mi történik a színpadon. 81 éves, amikor minden háztartásba postásként beszemtelenkedett, s még csak nem is csengetett. Filmjei révén ma is alig van nap, amikor ne mutatná meg legalább egy pillanatra magát.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
