Az Erdélyi Római Katolikus Státus vezetőivel találkozott Kézdivásárhelyen a gyulafehérvári érsek

Az Erdélyi Római Katolikus Státus vezetőivel találkozott Kézdivásárhelyen a gyulafehérvári érsek

Kovács Gergelyt a kézdivásárhelyi polgármesteri hivatalban fogadta Bokor Tibor, Kézdivásárhely polgármestere, az Erdélyi Római Katolikus Státus Alapítvány képviseletében jelen volt Vizi Zakariás elnök, kolozsvári plébános, a szervezet alelnöke, Balla Árpád régeni plébános, Komáromi Attila, a gyulafehérvári érsekség jogtanácsosa, valamint Bejan András, a Nagy Mózes Líceum igazgatója.

Az Erdélyi Római Katolikus Státus Alapítvány az Erdélyi Fejedelemség 16–17. századi területét lefedő erdélyi római katolikus püspökség híveinek egyházi és világi személyekből álló önkormányzata volt megalakulásakor, amely a protestáns dominanciájú fejedelemség területén a katolikus ügyeket felügyelte. A szervezetnek ma is az egyik kiemelt tevékenységi területe az egyházi tulajdonú iskolák ügye: felügyel azok állagára, ha szükséges, felújításukat, javításukat kezdeményezi.

Hírdetés

A kézdivásárhelyi, az alapító plébános, Nagy Mózes nevét viselő tanintézmény is a Státus felügyelete alá tartozó, egyházi tulajdonban levő iskolák egyike. Az épület felújítása küszöbön áll, ennek lehetőségeit egyeztették a megbeszélésen, illetve a felújítás előkészületeire vonatkozó lépésekről tárgyaltak – tájékoztatott az Erdélyi Római Katolikus Státus Alapítvány elnöke, Vizi Zakariás.

Forrás és fotó: Romkat.ro

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »