Az EP szerint nem a bűnözés, hanem a fasiszták miatt van elegünk a migránsokból, ezért inkább ellenük kell fellépni

Az EP szerint nem a bűnözés, hanem a fasiszták miatt van elegünk a migránsokból, ezért inkább ellenük kell fellépni

Az Európai Parlament „aggodalommal figyeli a fasizmus, a rasszizmus és az idegengyűlölet terjedését, egyre elfogadottabbá válását”, ezért a „neofasiszta és a neonáci csoportok” betiltására szólítja fel az Európai Unió tagállamait – szögezi le az uniós parlament csütörtökön elfogadott állásfoglalásában.

A képviselők 355 szavazattal, 90 ellenszavazat és 39 tartózkodás mellett elfogadott állásfoglalásukban felhívták a figyelmet a „határozott fellépés hiányára a rasszista és idegengyűlölő nézeteket valló és terjesztő csoportok ellen”. A szankciók hiánya álláspontjuk szerint „hozzájárult az idegenellenesség fokozódásához Európában”.

Véleményük szerint a társadalom egészét érintő, de elsősorban a „fekete európaiakat” (!!!), az afrikai származásúakat, a zsidókat, a muszlimokat, a „romákat”, a nem uniós állampolgárokat, a szexuális kisebbségek tagjait és a fogyatékossággal élőket célzó erőszakos cselekedetek számának növekedéséhez az is hozzájárul, hogy egyes tagállamokban büntetlenséget élveznek a szélsőjobboldali csoportok.

A képviselők a „gyűlölettel összefüggésben elkövetett bűncselekmények” kivizsgálását végző rendőri egységek felállítását javasolták, valamint felszólították a tagállamokat arra, hogy „ténylegesen tiltsák be az újfasiszta és neonáci csoportokat, illetve a nácizmust és a fasizmust magasztaló és dicsőítő valamennyi alapítványt vagy egyesületet”.

Hírdetés

„Aggasztónak” találták azt is, hogy „egyes tagállamokban a politikai vezetők, pártok és bűnüldöző szervek, valamint a neofasiszták és neonácik összejátszásáról lehet hallani”. Az EP ezért felszólította a tagállamokat, hogy egyértelműen ítéljék el és büntessék a politikusok és pártok „gyűlölet-bűncselekményeit, gyűlöletbeszédét”. Ezek a tettek ugyanis közvetlenül elfogadhatóvá teszik és ösztönzik a gyűlöletet és az erőszakot.

Az állásfoglalás végezetül felszólította a tagállamokat és a nemzeti sportegyesületeket – elsősorban a futballegyesületeket –, hogy lépjenek fel a főként stadionokban tapasztalható „rasszizmus, fasizmus és idegengyűlölet ellen”. A képviselők ezt a felelősök elítélése és megbüntetése révén, illetve az iskolákkal és civil szervezetekkel együttműködve a fiatal szurkolókat célzó „pozitív nevelési programok” által javasolták elérni.

Véleményük szerint az uniós tagállamoknak olyan programokat is indítaniuk kellene, amelyek segítik az „erőszakos neofasiszta és neonáci csoportokból” kilépőket. A képviselők hangsúlyozták továbbá az oktatás szerepét abban, hogy a fiatalok rendelkezzenek a vonatkozó történelmi ismeretekkel. Kiemelték, hogy „egyértelműen el kell utasítani a múltbéli fasiszta rendszereket, valamint a holokauszt hiteles történetének ismeretét nem szabad természetesnek tekinteni”.

(MTI nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »