Az ENSZ nyíltan a sorosista NGO- k mellé állt

Hullámsírban végezte nagyjából minden hatodik migráns, akit embercsempészek hajózásra alkalmatlan csónakokba ültettek júniusban Líbia partjain – közölte pénteken az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) egyik szóvivője. Carlotta Sami, az UNHCR dél-európai szóvivője szerint még úgy is “drámai és kirívó” a halálozási arány, hogy az embercsempészek a nyári melegebb időjárásra tekintettel gyakran több csónakot indítanak migránsokkal Európa irányába.

Az UNHCR adatai szerint júniusban összesen 629 bevándorló és menekült vesztette életét, míg 3136 embert sikerült kimenteni a tengeren. Összehasonlításul, tavaly ugyanebben a hónapban 418-an haltak meg, míg 23 524-en megmenekültek. Idén január és április között a tengeri mentési műveletek 40 százalékát civilszervezetek végezték, vagy abban valamilyen szinten részt vettek. Az utóbbi hetekben azonban az illegális bevándorlás megfékezésére folytatott politika jegyében tevékenységüket Olaszországban és Máltán is nagyban korlátozták – írta az AP amerikai hírügynökség.

Matteo Salvini olasz belügyminiszter június végén egy rádióinterjújában elmondta, hogy Olaszország kikötői egész nyáron zárva maradnak a Földközi-tengeren migránsokat mentő civil hajók előtt. Málta pedig vizsgálatot indított annak tisztázására, hogy az NGO-k hajói betartják-e a nemzetközi hajózási szabályokat, így ezek többé nem állnak meg kikötőiben, hogy ellátmányt és üzemanyagot vegyenek fel. Az UNHCR megjegyezte, hogy az idén júniusig a Líbiából útra kelt minden tizenkilenc migránsból egy életét vesztette az úton. 2017 első félévében ez az arány harmincnyolc volt az egyhez. A főbiztosság a líbiai parti őrség nem megfelelő felszereltségét is olyan tényezőként jelölte meg, amely miatt az egyébként sem veszélytelen tengeri átkelés még kockázatosabbá vált.

Hírdetés

A jelenlegi helyzetben, a kutatási-mentési képességek világosan és súlyosan lecsökkentek -mondta Sami.

Ennek közvetlen kihatása van a migránsok túlélésére, s ezért engedni kellene, hogy a civil mentőhajók végezzék a dolgokat -tette hozzá az UNHCR-szóvivő.

Miközben az Európába tartó átkelések “halálosabbá” váltak, az érkezők száma 2018-ban élesen visszaesett. Az év első hat hónapjában 45 700 menedékkérő érte el az európai partokat, ami egyötöde a két évvel korábban mértnek -közölte az UNHCR.


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »