Az ENSZ főtitkára elítélte Oroszországot a háború első évfordulójának közeledtével

Az ENSZ főtitkára elítélte Oroszországot a háború első évfordulójának közeledtével

Elítélte Oroszországot az ukrajnai háború miatt az ENSZ főtitkára szerdán, amivel egy időben a szervezet közgyűlése kétnapos rendkívüli ülést kezdett a békét sürgető határozati javaslatról.

Antonio Guterres a közgyűlési vitát megnyitó beszédében hangsúlyozta: Oroszország nem érheti el célját erő alkalmazásával, és reményét fejezte ki, hogy – amennyiben Moszkva elszigeteltséget érez – eljön egy pont, amikor a nyomás akkora lesz rajta, aminek már nem tud ellenállni. A diplomata úgy fogalmazott, hogy „ez az invázió egy támadás a közös lelkiismeret ellen is”, az egyéves évfordulót pedig gyászos mérföldkőnek nevezte Ukrajna és a nemzetközi közösség számára.

Hírdetés

Az ENSZ Közgyűlése a kétnapos vita után, a háború első évfordulójának előestéjén, csütörtökön szavaz az Ukrajna által előkészített határozati javaslatról, amelyet kedd délutánig 68 ország biztosított támogatásáról.

A dokumentum – a megfogalmazás szerint – „igazságos és tartós békét” sürget Ukrajnában.

Az Egyesült Államok ENSZ nagykövete kedden egy sajtóeseményen azt mondta, hogy a dokumentum támogatása kifejezetten a békéről szól és nem nagyhatalmi versengésről, választásról az Egyesült Államok és Oroszország között. Linda Thomas-Greenfield ugyanakkor hozzátette, hogy a háborút egyedül Oroszország fejezheti be – akár azonnal – azzal, hogy kivonja csapatait Ukrajnából és tárgyalóasztalhoz ül.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »