A történelem egyik, de talán a legnagyobb hírszerzési sikere a német Enigma-kód feltörése volt a második világháborúban, ami lehetővé tette a szövetségesek számára az ellenség kódolt üzeneteinek megfejtését és ennek megfelelően a várható lépéseire való felkészülést.
Az Enigma készülék, amelynek fejlesztése még 1918-ban kezdődött, a titkosított üzenetek ősi gyenge pontjára kereste a megoldást – arra, hogy a felhasznált jelrendszernek valamilyen módon kapcsolódnia kell a valódi nyelvhez, amelyen a címzett értelmezni fogja.
E tényező miatt ugyanis minden egyes titkosírási rendszer – legyen bármilyen bonyolult is – feltörhető. A legfontosabb faktor az ismétlődés, illetve ezek gyakorisága – ez adja ki ugyanis a mintát.
Ez egyúttal a legfontosabb különbség a mindennapi jelrendszerek és a rejtjelrendszerek között: a táviratokhoz használt morzekód például az ábécé betűit helyettesíti pontok (rövid jelek) és vonalak (hosszú jelek) különféle kombinációival, míg a számítógépek bináris számrendszerben (0 és 1 különböző kombinációi) működnek.
Ezek a jelrendszerek teljesen nyíltak: rendeltetésük az információ átvitelének megkönnyítése, nem pedig annak elrejtése. A rejtjelrendszerek ezzel szemben egy titkosított kódot képeznek.
A rejtjelrendszereknek két alapvető típusa létezik: a transzpozíciós és a helyettesítő rejtjelrendszer. A transzpozíciós rendszerek esetében a betűk sorrendjét változtatja meg egy adott minta szerint.
A legegyszerűbb példa erre a betűket eggyel arrébb mozdító transzpozíció – az A betűt a B fogja jelölni a titkosított üzenetben, a B-t a C, és így tovább.
A helyettesítő rendszerekben már számjegyek vagy egyéb szimbolikus megfelelők mögé rejtik az írásjeleket: az egyszerű, 26 betűs latin ábécé elemeit például – az I és a J egyként számolásával – öt darab ötös oszlopba rendezheti, és mind a függőleges, mind a vízszintes tengelyt számozhatja 1-től 5-ig. Így az A értéke 1-1, azaz 11, a Z pedig 55.
A gyakorlatban az üzenetek titkosításához ennél sokkal bonyolultabb rendszerekre van szükség, többszörösen egymásra rétegelve olyan mélységben, hogy praktikus értelemben véve megfejthetetlenné váljanak – azaz a megfejtésükhöz szükséges idő és energiabefektetés túl nagy legyen. A feltörni szándékozók mindig a mintákat és azok ismétlődését fogják figyelni, ezért ezeket is álcázni szükséges.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
