Az emlékezés éve Nemesradnótban – múltból építkező közösség

Az emlékezés éve Nemesradnótban – múltból építkező közösség

A Csemadok Nemesradnóti Alapszervezete főszervezésében, együttműködésben a Nemesradnóti Református Egyházközséggel Nt. Pósa Lajos egykori lelkipásztorról neveztek el és rendeztek be Emlékkönyvtárat. 

Pósa Dénes, a Nemesradnóti Református Egyházközség gondnoka beszédében hangsúlyozta: a 2025-ös esztendő különösen gazdag volt megemlékezésekben. Az év során több jelentős évforduló is egybeesett, amelyek lehetőséget adtak arra, hogy a közösség múltjának fontos eseményeire és meghatározó személyiségeire emlékezzenek.

Lelkészi könyvtár (Fotó: Pósa Homoly Erzsó/Felvidék.ma)

Felidézték a templomépítés befejezését, Szentkirályi András gályarab emlékét egy zsípi látogatás alkalmával, valamint az első világháborút követően, 1925-ben felavatott emléktábla-állítást. Megemlékeztek a híres Angster-orgonáról is, amelyet annak idején Nt. Pósa Lajos hozatott a templomba. Az évfordulók sora tovább bővült: idén volt Pósa Lajos költő születésének 175., Márcsa néni születésének 200. évfordulója – utóbbihoz kapcsolódva felújították azt a kopjafát is, amelyet egykor Igó Aladár készített.

Ebben az emlékezésekben gazdag évben kapott hangsúlyt Nt. Pósa Lajos református lelkész személye is, aki 160 évvel ezelőtt született Nemesradnóton a kis (felső) Pósa családban.

Pósa Dénes egyházgondnok kiemelte: Nemesradnóton fontos különbséget tenni a költő és a lelkész Pósa Lajos között. Míg a költő emlékképtára már 2022 óta része a helyi kulturális örökségnek, addig a lelkész emlékét mostantól az emlékkönyvtár neve őrzi.

Nt. Pósa Lajos Emlékkönyvtár avatás (Fotó: Pósa Homoly Erzsó/Felvidék.ma)

Pósa Lajos lelkész csaknem ötven éven át szolgált a gyülekezetben

Nevéhez fűződik a templom befejezése, az új parókia felépítése 1902-ben, valamint a lelkészi könyvtár létrehozása 1907-ben, amelynek egy elemét, a máig meglévő könyvszerkrészt egy putnoki asztalosmester, Pósa János készített. A könyvtár az évtizedek során folyamatosan gyarapodott, ám a parókia állapotának romlása miatt a könyvszekrényt és a benne őrzött iratokat át kellett menteni. Végül a gyülekezeti teremben kapott alkalmasabb helyet, ahol a megóvásuk is biztosított.

A gyülekezeti könyvtár fejlesztése nem új keletű: korábbi pályázatok révén már új szekrények kerültek beszerzésre, a gyűjtemény pedig adományokkal bővült. Többek között Bodon Erzsébet és Pósa Erzsébet adakozásából százával kerültek ide könyvek. Az idei fejlesztés a helyi Csemadok sikeres pályázatának köszönhetp, így támogatásukkal új, forgó könyvszekrényeket és számítógépet vásároltak, és megkezdődött a könyvállomány adatbázisba rendezése.

Nt. Nagy Ákos Róbert és Pósa Dénes (Fotó: Pósa Homoly Erzsó/Felvidék.ma)

A cél egy nyilvántartott, kölcsönözhető, élő könyvtár létrehozása

Pósa Dénes egyházgondnok hangsúlyozta: a református egyház és a Csemadok együttműködése lehetővé teszi, hogy a lelki és a kulturális feladatok egymást kiegészítve, mégis jól elkülönítve szolgálják a közösséget.

A könyvtár Pósa Lajos lelkész nevét viseli, mert az első lelkészi könyvtár is az ő kezdeményezésére jött létre.

Pósa Lajos lelkipásztor utolsó éveit Simonyiban töltötte, ott is hunyt el és ott nyugszik, Radnótban sokáig kevés emlék őrizte emlékét. Gyermekeiből kettő itt van eltemetve, ez az egyetlen közvetlen síremlék, amely hozzá köthető a faluban. Néhány évvel ezelőtt a Rákóczi Szövetség Balogvölgyi Helyi Szervezetének kezdeményezésére emléktáblát avattak a helyi református templomban Nt. Pósa Lajos és a vele együtt szolgáló Bodon Lajos kántortanító tiszteletére, ám a közösség úgy érezte, ez nem elég annak az ötvenéves szolgálatnak a súlyához mérten.

Hírdetés

Nt. Pósa Lajos Emlékkönyvtár (Fotó: Pósa Homoly Erzsó/Felvidék.ma)

Az emlékkönyvtár elnevezése így egyszerre tisztelgés is

Emléket állít a lelkésznek, és segít megkülönböztetni őt a költőtől. Pósa Lajos nemcsak falusi lelkész volt, hanem egyházmegyei szinten is jelentős tisztségeket töltött be, amit az emlékkönyvtár bejáratában elhelyezett életrajzi tábla is bemutat, amit Nt. Nagy Ákos Róbert, a Gömöri Református Egyházmegye esperese és Dobos Ilona, a Csemadok Nemesradnóti Alapszervezetének elnöke leplezett le.

Nt. Nagy Ákos Róbert esperes adventi gondolataiban arra hívta fel a figyelmet, hogy bár az év vége sokszor a kapkodás időszaka, mégis vannak pillanatok, amikor a közösségi összefogás valódi súlyt kap.

„Szűk körben vagyunk, de mégis egy hatalmas nagy dolog történik itt” – fogalmazott az esperes, utalva arra, hogy a csökkenő lélekszámú közösségek sokszor éppen kiszolgáltatottságuk ellenére tesznek hiteles tanúságot élni akarásukról.

Rámutatott: a felsorolt évfordulók, rendezvények és megemlékezések azt bizonyítják, hogy Radnótban olykor több minden történik, mint egy-egy nagyobb lélekszámú településen.

Beszédében felvetette a kérdést: van-e még létjogosultsága egy könyvtárnak a digitális világban, amikor a tudás egy kattintással elérhető. Válasza egyértelmű volt: az elődök által felhalmozott tudás pótolhatatlan érték, amelyet nem lehet pusztán technikai eszközökkel helyettesíteni. Tompa Mihály gondolatát idézve hangsúlyozta, hogy a múlt megbecsülése nélkül a jelen sem érthető meg, a jövő pedig nem épülhet szilárd alapokra.

Nt. Nagy Ákos Róbert (Fotó: Pósa Homoly Erzsó/Felvidék.ma)

Az esperes személyes reflexióval is élt, amikor megállt a bejárati emléktábla előtt, és felidézte egykori lelkipásztor-elődje a legnehezebb időkben szolgálat Nemesradnótban.

Rámutatott: voltak időszakok, amikor egy lelkésznek az első világháború, Trianon és a történelmi összeomlás közepette kellett helytállnia, vigasztalnia és erősítenie a rábízottakat.

Úgy vélte, a mai, szétesni látszó világban is hasonlóan nagy szükség van hiteles, megtartó személyiségekre. „Ma is arra van szükség, hogy legyenek olyan emberek, akik erősítik a rájuk bízott közösséget, és egyben tudják tartani azt” – emelte ki Nt. Nagy Ákos Róbert.

Az esperes köszönetet mondott mindazoknak, akik részt vállaltak az emlékkönyvtár létrehozásában és működtetésében, és jelezte: egyházmegyei szinten is nyitottak a segítségre, akár a könyvállomány gyarapításában is. Örömét fejezte ki a jelen lévő fiatalok miatt, és nekik – valamint „a lélekben fiataloknak” – külön is ajánlotta a könyvek és az írott szó megbecsülését.

Gondolatait bibliai tanítással zárta: az igazi bölcsesség alapja az Istennel való kapcsolat keresése. Véleménye szerint csak így találhatók meg azok az értékek, amelyek segítenek megérteni az élet értelmét és küldetését.

Az esperes végül áldott adventi időt kívánt a jelenlévőknek, megerősítve: a nemesradnóti kezdeményezés nemcsak emlékezés, hanem élő reménység is a jövő számára.

Agócs Ildikó (Fotó: Pósa Homoly Erzsó/Felvidék.ma)

A rendezvény jelentőségét tovább emelte az esperes jelenlétén túl Agócs Ildikónak, a Csemadok Rimaszombati Területi Választmánya elnökének részvétele.

A megemlékezés így nemcsak helyi, hanem egyházmegyei és kulturális szinten is közösségi üggyé vált.

A megemlékezések a Magyar Kormány támogatásával a BGA zrt. 2025. évi Erősödő Kárpát-medence Program pályázatának keretében valósultak meg.

Gyülekezeti ház, támogatók (Fotó: Pósa Homoly Erzsó/Felvidék.ma)

 

Pósa Homoly Erzsó/Felvidék.ma


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »