Gilgames alakja az első ránk maradt eposz hőse. De mégis hogyan alakult ki a történet, és mennyi igazság alapja van?
Több ezeréves történet
Az eposz legteljesebb változata az asszír király, Ashur-bán-apli által az i. e. 7. században épített ninivei könyvtárban fennmaradt táblákon található.
A becslések szerint először Kr. e. 1800 és 1600 között írták le a történeteket, de az is lehet, hogy már korábban is léteztek. Az eposz részei hiába nem egyidejűleg keletkeztek, az írástudók úgy rendezték el a részleteket, hogy az olyan történetet adjon ki, amelynek eleje és vége van.
„Ember feletti ember”
Az eposz szereplőit kezdetben valóban élt, történelmi személyekről mintázták, maga Gilgames is Uruk királya volt az i. e. 27. században. Ninszun istennő és Lugalbanda gyermekeként született. Édesanyját istennőként tisztelték, míg apja halandó volt. így kétharmad részben isten, egyharmad részben ember volt – az eposz leírása alapján.
Gilgames egyszerre volt ambiciózus és erőskezű király, olykor kegyetlen, de uralkodása végére tisztelt és bölcs férfi. Kezdetben nem volt jó király, népe gyakran szenvedett.
Enkidu színrelép
Alattvalói megelégelve a kegyetlenkedéseket, arra kérték az isteneket, hogy fékezzék meg a királyt. Az istenek válaszul megteremtették Enkidut, aki Gilgameshez hasonlóan hatalmas erővel rendelkezett, azonban ő az ősi vadságot képviselte. Dzsungelben, a vadállatok között élt. Vadságából Istár istennő papnője „szelídítette ki” egy hét lefolyása alatt.
A nő kíséretében elment Urukba, ahol találkozott Gilgamessel. Harcba kezdtek, de a király győzött. Paradox módon ez volt a kezdete a két férfi barátságának. A későbbiekben közösen megölték a sárkánytestű, oroszlánfogú óriást is.
Elutasított szerelem
Istár, a szerelem istennője is csodálta Gilgamest, és bele is szeretett. Házassági ajánlatot tett, azonban a férfi elutasította őt, Istár korábbi szerelmi élete miatt. Szeretőinek szomorú sors jutott, olykor elhagyta őket, vagy halál várt rájuk. Az istennő azonban nem vette jól a visszautasítást, megteremtette az égi bikát, és elküldte, hogy megölje Gilgamest és elpusztítsa városát. Enkidunak sikerült megragadnia a szörnyet, és Gilgames kardjával lesúlytott rá – közösen győzték le.
Enkidu nagy vakmerőséggel még ki is gúnyolta Istárt, és tette nem maradt következmények nélkül. Az istennő bosszút forralt, amihez a többi isten segítségét is kérte, lassú halált kért a férfira. Tizenkét napnyi betegeskedés után hunyt el, barátja pedig gyászolta őt.
Az élet értelme
Barátja halálát követően Gilgamest egyre jobban foglalkoztatta, a halhatatlanság kérdése, és mindenekelőtt az, hogy mi az élet értelme. Meg akarta érteni a halált, és a különbséget, ami az emberek és az istenek között van. E titok őrzője Ut-napistim – sumér nevén Ziaszudra – volt, aki képes volt túlélni az özönvizet. Azonban hozzá eljutni nem volt egyszerű, kihívások sokasága állt Gilgames előtt.
Uruk királyának meg kellett küzdenie szörnyekkel, a Napot őrző ikercsúcsok kapuját őrzőkkel, majd Sziduri, a bölcsesség istennője próbálta eltántorítani azzal, hogy közölte vele, nem fogja tudni elérni a halhatatlanságot. Azonban ez sem állította meg a hőst abban, hogy folytassa útját, és átkelt a Halál-tengerén.
A halál titka
Gilgames végül eljutott Ut-napistimhez, azonban ott is a szomorú igazságot kapta, a halhatatlanság csak az istenek kiváltsága. Azonban mégis felajánlotta, hogy segít neki, ha teljesít két kihívást. Az első abban állt, hogy hat éjjelen és nappalon át ébren kell maradnia – a király viszont ezt nem tudta teljesíteni. A másik feladata az lett volna, hogy vigyáznia kellett egy növényre, amely képeslett volna visszaadni ifjúságát – de egy kígyó elragadta tőle.
A király csalódottan tért vissza városába, hiszen minden erőfeszítése ellenére nem sikerült a halhatatlanságot magáévá tennie. Mégis, Gilgames egy idő múltán elfogadja azt, hogy halandó, és megbékél az egyszer bekövetkező halál gondolatával.
A hős lenyomata
Gilgames eposzának egyes részei megjelennek későbbi történetekben is, például görög mítoszokban, vagy éppen az Ószövetségben is. Természetesen nem ugyanúgy, és nem ugyanolyan formában, de a párhuzam tagadhatatlan.
A görög mitológia kapcsán úgy tartják, hogy Akhilleusz alakját inspirálhatta, míg Thészeuszt Gilgames és Ekindu által legyőzött bika. Az özönvíz pedig megjelenik a Bibliában is.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
