Az ember és az üvegszilánkok

Az ember és az üvegszilánkok

Az ember majdnem minden nap letekert 20 km-t a néhány éve elkészült remek bicikliúton. Ha a fény megcsillant egy üvegszilánkon, akkor megállt, fölszedte, félredobta. Ha több volt, akkor a cipője talpával valahogy lesöpörte a szilánkokat a bicikliútról. Az évek alatt csupán két esetben állt meg mellette másik biciklis és segített a közös gond elhárításában. Mások a figyelmeztetés ellenére hajtottak keresztül a szilánkos szakaszon, mondván: „Csak nem épp az enyémbe megy!”

Tegnap is éppen szedegette egy sörös üveg zöld szilánkjait, melyet a bicikliút melletti buszmegállóban tört össze valaki úgy, hogy jócskán jutott a bicikliútra is, mikor egy felnőttekből és gyerekekből álló biciklis csapat ért oda.
„Üvegszilánkok?” – kérdezte az elöl haladó férfi, s anélkül, hogy lassított vagy megállt volna, tekert tovább az egész csapattal. Láthatólag egy szemernyit sem érdekelte sem az ő, se a többiek, se az utánuk majd később erre haladók gumikereke. Biztosan arra sem gondolt, hogy visszafelé jövet is kiszúrhatja egy szilánk az egyik gumit.

Az ember fölegyenesedett, és utánuk nézett. Nem értette, hogy történhet mindez. Már nagyon sok éve nem érti ezt a tapintható érdektelenséget nem csak a bicikliúton, hanem az élet minden területén.

Sokat gondolkodott ezen. Van értelme annak, amit csinál? Hiszen az emberek elsöprő többsége nem így gondolja. Talán meg is mosolyogják a háta mögött, vagy még bolondnak is nézik. Hát van értelme?
Igen, van! Persze, hogy van!

Hírdetés

Azt gondolta, hogy ő csak a saját lelkiismerete parancsára cselekszik, nem azért, hogy mások erről majd mit gondolnak vagy mondanak. Nem az elismerésért, nem pénzbeli vagy másféle előnyökért. Csupán azért, mert úgy érzi, ez így helyes. Neki is jó, és az utána jövőknek is jó. Mindenkinek jó. Csak meg kell állni, le kell hajolni, félre kell dobni. Semmibe sem kerül.

Az ember befejezte, amit elkezdett, aztán indult tovább.

És legközelebb is biztosan megáll, ha megcsillan a fény egy üvegszilánkon a bicikliúton.

Dr. Nagy Gergely
önkormányzati képviselő, Gönyű


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »