Az ember azt hinné…

Az ember azt hinné…

Az ember azt hinné, hogy a pedagógusok szakszervezete a pedagógusok érdekeit, tágabb értelemben pedig a gyerekekét képviseli. Mint tudjuk, több ilyen szakszervezet is van: a Pedagógusok  Szakszervezete (PSZ), s a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ). Tavasszal még vitázott egymással a kettő, mivel A PSZ szerint jogellenes lett volna a május 29-re tervezett sztrájk, a szervező PDSZ szerint nem volt az. Végül a sztrájk kudarcba fulladt, ha kudarcnak lehet nevezni, hogy a tanárok, tanítók túlnyomó többsége inkább a normális tanítást válaszotta.

Most újra jönnek, fenyegetnek: ha a kormány a magyar közoktatás napjáig – november 22-ig – nem teljesíti a követeléseiket, akkor a (PSZ) őszre tüntetést, ha „ez sem elég”, 2020 januárjára országos sztrájkot szervez – mondta a PSZ elnöke egy budapesti sajtótájékoztatón. Követelésük a tanárok fizetésének rendezése, az óraszámok csökkentése, a váratlan és kiszámíthatatlan kormányzati jogalkotás abbahagyása. Aki valaha dolgozott iskolában, az tudja, hogy egyes tanárok késő délutánig is az iskolában voltak, míg mások az utolsó órájuk után (pl. 12-kor) rohantak egyéb ügyeikhez. Szabályozás nem lévén – tehették.

Az ember azt hinné… De megismerve kissé részletesebben a követeléseket, a kifogásolt problémákat, egyre inkább azt hiszem, hogy a lényeg puszta bajkeverés és ellenzéki politikai szervezkedés – némi rivalizálással és egyéni buzgó ambíciókkal vegyítve. Mert miközben az ellenségnek tekintett kormány béremeléssel és a diákok érdekében hozott különböző intézkedésekkel próbálkozik – vö,: ingyenes étkeztetés, tankönyv -, addig a szakszervezetek mindig tudják a tuttit, azaz minden rossz, ami van. Ha pedig nem is annyira rossz, akkor majd ők tesznek róla, hogy az legyen, mint amikor idén Sárváron az országos tanévnyitó ünnepséget akarták szétzülleszteni.

A PSZ vezetői májusban aggodalmaskodtak, mert a  sztrájkot a kompetenciamérés napjára szervezték volna. A PDSZ szerint viszont a sztrájk miatt aznap elmaradó kompetenciamérés nyomatékos figyelmeztetés lett volna a kormány számára. Ki-ki vonja le a következtetést a szakszervezetek  jó- vagy rossz szándékáról!

A gonosz kormány legújabb terve a köznevelés terén a következő. „A kormány 6 milliárd forintot szánna 2020  szeptemberétől a tanulmányi kirándulásokra. Az ötlet régi kéréshez rendelne forrást. ,A PDSZ elsődleges kifogása, hogy szokásos módon elmaradt a téma előzetes egyeztetése, a szakma ismét csak kész helyzetről alkothat utólagosan véleményt a „mindentudó” hatalom elképzeléséről…  a PDSZ követeli, hogy az EMMI mielőbb hozza nyilvánosságra, hogy a tervezett hat milliárd forintos összegben van-e olyan tétel, amely a pedagógusok túlmunkájának díjazását fedezné.” http://www.pdsz.hu/cikk/37462

A kormány 2020-tól vezeti be a köznevelésben dolgozó nyelvtanárok számára, hogy célnyelvi környezetben töltsenek két hetet, idegen nyelvű továbbképzésen, a diákok  pedig 2×2 hetes külföldi tanfolyamon vehessenek részt nyelvtanuláson, s ehhez fedezetet is biztosítanak, benne a kísérőtanárokéval. Kíváncsian várom, hogy a szakszervezetek versenyt akadékoskodjanak, miközben a szuahéli nyelv tanítását követelik majd, hogy diákok az illegális közép-afrikai bevándorlókkal jobban szót értsenek. 

Itt kell visszatérni arra, hogy mit is követel a szakszervezet: ha a kormány november 22-ig  nem teljesíti a követeléseiket, akkor a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) őszre tüntetést, ha „ez sem elég”, 2020 januárjára országos sztrájkot szervez. A fizetések rendezése, az óraszámok csökkentése, a váratlan és kiszámíthatatlan kormányzati jogalkotás abbahagyása.

Figyeljük meg a dátumokat! Az országgyűlés ugyanis – eltérően a korábbi gyakorlattól – idén már jóval korábban elfogadta a 2020-ra vonatkozó állami költségvetést:  2019. évi LXVI. törvény Magyarország 2020. évi központi költségvetéséről.

Mint a Világgazdaság írta: „A kormány oktatásra az ideinél 48 milliárddal forinttal, egészségügyre 184 milliárd forinttal, szán többet 2020-ban. A kabinet tízéves összevetése alapján jövőre a családok támogatására 1261 milliárd forinttal, oktatásra több mint 500 milliárd forinttal, egészségügyre 740 milliárd forinttal, a nyugdíjakra 840 milliárd forinttal, az államháztartásban dolgozók bérére 1455 milliárddal, a rendvédelemre pedig 723 milliárd forinttal több jut majd, mint 2010-ben.”  

Hírdetés

https://www.vg.hu › elfogadta-a-parlament-a-2020-as-koltsegvetest-1627187

Egyesek  szerint a Kádár-korszak alatt volt igazi demokrácia. Tényleg? Próbáltunk volna csak tüntetésről, sztrájkról beszélni.

Az  irigyelt Nyugaton hosszabb a pedagógusok munkaideje, bár a bérek is nagyobbak, mint szinte minden munkakörben. Hát igen, ott nem pompázott évtizedekig a proletárdiktatúra.

A hallgatói tüntetések és a politika mentesség …mint tapasztaljuk, ez a vicc kategória. 

A tüntetgető pedagógusok mire „nevelik, oktatják” a diákságot? Arra, amit maguk is vallanak, hogy minden jár – több pénz, de kevesebb munka – , követeljenek,  jogaik vannak – de kötelességük nincs?! Arra, hogy nem kell a hazát szeretni, becsülni, nem kell a jó erkölcs, a hit, a tisztelet, mert az nem trendi? Milyen példát mutatnak?  A diákokat meg a politika eszközévé teszik!

36 évig volt alkalmam közelről figyelemmel kísérni az oktatási szférában bekövetkezett változásokat, illetve a változások egy részét. A szocializmus „vívmánya” volt az ideológiai torzítás – a hitre, a jó erkölcsre nevelés eltörlése, viszont sulykolás folyt a szocialista hazafiságról –  amelyben az első parancsolat a nemzetközi szocializmushoz való hűség volt sokáig.  

Összegezve az érdekképviseletnek álcázott  szakszervezeti akciókat, azt vélelmezem, hogy a pedagógus szakszervezetek célja puszta bajkeverés és ellenzéki politikai aknamunka a demokratikusan megválasztott kormány ellen. Idén Sárváron az országos tanévnyitó ünnepségen  a szakszervezet aktivistái tiltakozó molinókat akartak kifeszíteni, hogy megszégyenítsék, megcsúfolják az oktatási kormányzatot. 

Azt hiszem, jól kifejezhetné a szakszervezetek céljait, ha jelmondatként felírnák a következő demonstrációs molinókra: Mindegy, hogy mi, csak ártson! Ahogy láthattuk ezt a célt más területen is, például a Momentum „NOlimpia” aláírás gyűjtésénél. 

Patakfalvy Katalin

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »