…nem ilyen, vagy olyan. Az ember szituációfüggő. Ágytól az asztalig,
minden képletes és valóságos harcmezőig. Nincs jó szerető és rossz
szerető. Jó szerelmeskedés van és rossz szerelmeskedés. Élvezetes játék
és nem élvezetes játék. Bármelyik tehető alapnak. Ha az élvezetes játék
az alap, akkor azt mondjuk, a fenébe, már megint pechem volt. Ha a nem
élvezetes, hogy szerencsém. – És hol vanő ebben? – kérdezi most a nyájas
Olvasó. Tényleg. Hol van?
Színdarab. Annyiszor írtam le ezt a szót, hogy már sok is. Balázs Béla
nálam sokkal jobban megfogalmazta a Kékszakállú regös-énekében, én meg
már annyiszor idéztem, hogy most nem fogom. Nézze meg, akit érdekel, és
nem ismeri. A színdarab ritkán egyszemélyes. Egyébként mindegy. Az a
lényege, hogy JÁTSSZÁK. És – jó esetben – NÉZIK. Nézik “belülről”, nézik
kívülről, a nézőtérről. Nézik a színészek és nézi a publikum. És, kedves
Olvasó, tudja, mi az érdekes? Hogy ahányan nézik, annyiféle a darab. Ha
én, a színész úgy érzem, hogy szarul játszom, szar lesz. Azt fogom
gondolni, hogy agyoncsaptam az egészet. Ha jól, jó lesz, és a másik szar
játéka csak emel rajtam. A közönségnek meg akkor jó, ha az EGÉSZEN jól
szórakozik. A boncolgatás már a kritikus dolga.
De még ha ilyen egyszerű volna. Nem csak attól játszhatok ugyanis
rosszul, hogy rossz napom van, nem rám szabták a szerepet, vagy
egyszerűen tehetségtelen vagyok. Attól is, hogy ROSSZ VÉGSZÓT KAPOK.
Rosszul kapom a végszót. Nem figyelnek rám. Nem rám figyelnek.
Elkönyvelnek tehetségtelennek, úgy kezelnek, és elhiszem. Miért is ne
hinném? Az ellenbizonyítás mindig nehezebb, mint az alkalmazkodás. És
innentől már nem egyedül én játszom rosszul, bármilyen fényesnek tűnik
is a partnerem csillogása az én botladozásom mellett.
Mondok egy teljesen hétköznapi példát. A csúnya és a szép lány kettősét.
Barátnők, legalábbis ezt mondják magukról. A csúnya lány tiszteletbeli
szép lánynak érzi magát, a szép még szebbnek. Mindketten akár jól is
járhatnának, ha a dolog ennyiben maradna. De nem marad ennyiben.
Nem mindig a szép a domináns. Van, hogy a csúnya, aki a dominanciáját
kisebb részben hódításra, nagyobb részben szép társa kapcsolatainak a
megmérgezésére használja. Fordított esetben a szép minden hódítása
egy-egy szög a csúnya keresztjében. Ő egyre beképzeltebb lesz, egyre
silányabb kapcsolatokat hoz létre, amaz egyre nyomorodottabb. Végül
mindketten egyedül maradnak. És ha akkor NÉZŐKÉNT hátratekintenek,
feltehetik maguknak a kérdést:
JÓ JÁTÉK VOLT?
“Szeresd felebarátodat, mint tenmagadat.” Talmud, aztán Újszövetség. De
mások is felismerték, nem csak a zsidók. Sokkal régebben. Nincs új a nap
alatt, hogy maradjak a Bibliánál, ezúttal kedvencemnél, a Prédikátornál
(aki természetesen nem Salamon volt, legfeljebb úgy, mint egy elnöki
beszéd elnök-.szerzője). De hiszen TE VAGY A FELEBARÁTOD, mondja a
Talmud. Magadat miért is ne szeretnéd?
Most pedig el fogok kanyarodni, ahogy szoktam, és amitől páran mindig
sikítófrászt kapnak. De csak kicsit. Ne féljen, kedves Olvasó, mire még
éppen nem felejtette el az előzőeket, visszakanyarodom.
Egy nagyon furcsa dolgot fogok mondani. A fenti idézet nem csak arról
szól, amit Krisztus emóciómentes és racionális változatban úgy
fogalmazott meg, hogy “amit akartok, hogy veletek tegyenek az emberek,
ti is tegyétek velük” (Máté 7, 12). Arról IS, de nem csak arról. Egy
sokkal fontosabb dologról: HA NEM SZERETED MAGADAT, MÁSOKAT SEM TUDSZ
SZERETNI. Önmagunk szeretete az első. Minden lelki nyomorúságok legfőbb
oka, hogy nem szeretjük önmagunkat. Nem szeretjük eléggé, és főleg NEM
JÓL szeretjük.
Ezúttal nem megyünk égi és elvont szférákba, marad a jó öreg személyes
“én”. Mondjuk Szabó János, a csapodár. De, még mielőtt gubanc lenne
ebből is. A SZERETET NEM ÖNZÉS. Annak egyik változata sem, soha. Ha
pedig nem az, akkor a magunk szeretete sem lehet önzés. Pétert nem
szeretheted azzal, hogy Pált utálod, ír valami erősen hasonlót Weöres
Sándor A teljesség felé-ben. “Péter” pedig ÉN vagyok, nem azért, mert
véletlenül tényleg Péternek hívnak, és nem úgy, hogy nem vagyok
tekintettel magamon kívül senki másra. Végképp nem úgy, mint “én”. “Ez
az ember itt” – mutatott ÖNMAGÁRA az eszkimót alakító Anthony Quinn egy
márnemtudommiacíme filmben. Péter úgy vagyok, MINTHA VALAKI MÁS LENNÉK.
Mintha NÉZŐ lennék, drága Olvasó. És innentől már társasjáték.
Ami csak EGYÜTT élvezetes. Jó végszóval és jó fogadással.
2014. 07. 08.
Gaál Péter
Forrás:emberiseg.hu
Tovább a cikkre »
